
Az augusztus 25-i tűzvészben a palota tetőzete és első emelete teljesen kiégett
Fotó: Balogh Levente
Remélhetőleg három év múlva újra a régi pompájában díszíti a nagyváradi Szent László teret a görögkatolikus püspöki palota, amely augusztus 25-én égett le.
2018. szeptember 13., 12:492018. szeptember 13., 12:49
Hétfőn már el is kezdődik a felújítási munkálatok első szakasza az augusztus 25-én leégett nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában – közölte tegnap a város önkormányzata.
Mint arról beszámoltunk, annak érdekében, hogy az önkormányzat részt vehessen az értékes ingatlan felújításában, a püspökség húsz évre ingyenesen a használatába adta az épületet. A felújítási munkálatok három szakaszban zajlanak majd. Az első, hétfőn kezdődő szakaszban elhordják a törmeléket, majd szakértők mérik fel, a palota mely elemei vészelték át olyan állapotban a tűzvészt, hogy fel lehet őket használni a felújítás során, és melyek károsodtak annyira, hogy pótolni kelljen őket. A második szakaszban azokat az állagmegőrzési munkálatokat végzik el, amelyek elsősorban ahhoz szükségesek, hogy az épület ellenálljon az időjárás viszontagságainak. Ennek részeként pótolják a tetőzetet. A harmadik szakasz az épület teljes felújítását jelent, amivel a remények szerint három éven belül végeznek majd.
A tulajdonjog ugyanakkor a püspökségé az egész ingatlan fölött, de az önkormányzat ingyenes használatba kapja. A görögkatolikus püspökség szerint szeptember 11-ig 91 ezer lej, 2556 euró, 500 font és 985 dollár gyűlt össze adományként a felújításra. Az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány által nyitott számlára eddig 23 379 lej érkezett. Emellett a Bihar megyei önkormányzat is felajánlott százezer lejt.
Mint arról beszámoltunk, az augusztus 25-i tűzvészben a palota tetőzete és első emelete teljesen kiégett. A tüzet a gyanú szerint rövidzárlat okozhatta.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!