2010. május 12., 08:342010. május 12., 08:34
Lakossági fórumot hívott össze a Székelyudvarhelyen elharapózó erőszakos tettek megvitatására, valamint a megoldás keresésére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) udvarhelyszéki szervezete. A Bethlen negyedi unitárius templomban összegyűlt közönség együttérzését fejezhette ki Rüsz Domokos unitárius lelkészszel, ugyanis, mint kiderült, pár héttel korábban általa „felelőtlen ifjaknak” nevezett csapat bánt el vele. Mint arról beszámoltunk, nem ez volt az egyetlen ilyen eset a városban, pár hete a városközpontban néhány férfi fényes nappal rátámadt az egyik kávézó tulajdonosára, és fizikailag bántalmazta. Az esetet mind a hatóságok, mind a civil szféra elítélte, az EMNT pedig rendkívüli tanácsülés összehívását sürgette az ügyben.
A fórumon a történelmi egyházak, valamint a különböző pártok képviselői, a polgármester, a prefektus és a megyei rendőrség szóvivőjén kívül a város lakói is nagyszámban – több mint félszázan – vettek részt, közülük sokan fontosnak tartották elmesélni a városban tapasztaltakat, hogy felhívják a figyelmet a helyzet súlyosságára. A kisstílű tolvajlásoktól a szervezett bűnözésig sok mindenről szó esett, de elhangzottak történetek fenyegetésekről, a lakásmaffia működéséről, valamint egy 14 éve történt gyilkossági kísérlet még ma is megoldatlan ügyéről. A több mint kétórás összejövetelen ezekre a gondokra próbáltak megoldást találni.
Az elhangzottakra reagálva Gheorge Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője arra biztatta a jelenlévőket, hogy merjék hívni az 112-es számot, és tegyenek feljelentést, hisz a rendőrség végzi a dolgát. Az egybegyűltek egy része úgy vélte, hogy egy helyi közösségi rendőrség talán kordában tudná tartani az egyre inkább eluralkodó indulatokat. „Azok a szervezetek, amelyek arra hivatottak, hogy elhárítsák az erőszakot, végezzék el a munkájukat” – mondta Bunta Levente polgármester, megköszönve az EMNT tevékenységét.
Hozzátette: a kialakult helyzetre való tekintettel fontosnak tartja, hogy a téma a következő tanácsülés napirendjén szerepeljen. „Nem lehet mindig félni, fel kell vállalni a véleményüket a nyilvánosság előtt, és ha a rendőrséggel együttműködünk, előbb-utóbb elkapják a tetteseket” – vélte Ladányi László-Zsolt prefektus, aki személyesen akart tájékozódni az eseményekről. Az EMNT székelyföldi régióelnöke, László János elégedetten állapította meg: „Ez szép üzenet, képesek vagyunk összefogni a lakosság biztonságáért.”
Az EMNT helyi elnöke, Nagy Pál kifejtette, a megoldás felé vezető utat egy testület létrehozásában látják, amelynek tevékenységével meg lehetne előzni, vagy legalább kordában tartani az erőszak továbbterjedését. „Elgondolásaink szerint a lakosság, a városvezetés, a média, az egyház és a civil szervezetek képviselői is helyet kapnának ebben. Ők folyamatosan egyeztetnének a rendőrséggel, hogy napirenden tartsuk a problémát. A félelmet kell megtörnünk, a rendőrség is arra szólítja fel az embereket, hogy tegyenek feljelentést, mert anélkül nem tudnak lépni” – részletezte Nagy Pál.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.