Hirdetés

Megtáncoltatnák a közönséget

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

SZENT GYÖRGY-NAPOK: Interjú Szidor Péterrel, a budapesti Indygo zenekar basszusgitárosával.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. április 30., 00:002008. április 30., 00:00

Május 3-án 20 órától lép színpadra az Indygo együttes a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében. Várják a koncertet?

Szombaton régi álmunk valósul meg, még kimondani is öröm: végre Székelyföldön játszhatunk, elsõ alkalommal. Sokat hallottunk már a rendezvényrõl, és türelmetlenül várjuk, hogy megtáncoltassuk a székelyföldi nagyérdemût. A pörgõ ritmusok és a tánc garantált lesz.

Az erdélyi közönség viszonylag keveset tudhat az Indygo zenekarról. Hogyan tudná összefoglalni dióhéjban a zenekar történetét?

A zenekar 2003 nyarán alakult a kõbányai zeneiskola akkori elsõéves tanoncaiból. Az alapvetõ ötlet az volt, hogy funk-rockot játsszunk, némi rock’n’roll és blues beütéssel. Azóta nagyon sokan megfordultak már a zenekarban.  Jelenleg Szidor Péter (basszusgitár), Járási László (vokál), András Attila (billentyûk), Makkai László (dobok), Lauter Dávid (szaxofon), Kovács Balázs (trombon) és Kovács Tamás (gitár, vokál) alkotják a zenekart. Tavaly elvesztettük egyik társunkat, Kollár Mihály ütõst, aki alig 22 évesen életét vesztette autóbalesetben.

Mit kell tudnunk az Indygo repertoárjáról? Saját dalokat is írnak, vagy kizárólag feldolgozásokat játszanak?

A zenei mûsorunkban leginkább régi és új funk-rock feldolgozások szerepelnek, saját számaink is ebben a stílusban íródnak. Újabb dalainkat is hasonló stílusban írjuk, de megtalálhatók benne a dzsessz elemei is.

Mely zenekarok, elõadók inspirálták a zenekar tagjait?

A zenei élmény  véleményem szerint akkor teljes, ha mûfajoktól függetlenül megtalálod azokat az értékeket, melyek inspirálnak, hozzátesznek valamit ahhoz, amit a muzsikáról, a zenélés örömérõl tudsz. A zenekar tagjai különféle zenei irányzatokat hallgatnak. Én Jimi Hendrix és Mike Stern mûvészetét kedvelem, de többen a zenekarból a legendás dzsesszzongoristát, Duke Ellingtont kedvelik. Hatással voltak ránk ugyanakkor James Brown és a Doobie Brothers lemezei is.

Fél évtizede létezik a zenekar. Melyek voltak a fontosabb mérföldkövek az együttes életében?

Még abban az évben, amikor a csapat összeállt, néhány alkalommal volt alkalmunk játszani a Magyarországon rendkívül népszerû Hooligans elõzenekaraként, de említhetném a tavalyi, olaszliszkai jótékonysági rendezvényt is, melynek keretében a P. Mobil elõzenekaraként állhattunk színpadra. Ugyancsak tavaly, kora tavasszal készítettük el az elsõ Indygo-hanganyagot, melyen két saját dal – a Zizi és a Csak a miénk címû nóták –, illetve két feldolgozás – a Doobie Brothers híres funky slágere, a Long Train Runnin’, és a Credence zenekar Proud Mary címû dala – kapott helyet. Idén újabb három számos lemezt jelentettünk meg saját kiadásban, melyen ezúttal kizárólag saját dalok kaptak helyet. Mindkét kislemezt a kõbányai zeneiskola stúdiójában rögzítettük.

Mik a zenekar tervei a jövõre nézve?

Legfontosabb terveink közt szerepel egy színvonalas videoklip elkészítése, amellyel gyakorlatilag népszerûsíteni tudnánk az õszre tervezett elsõ lemezünket. Szeretnénk ugyanakkor minél többet játszani Magyarországon és a határon túl is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
Hirdetés