
A Temesvárral szomszédos Újszentes központi parkjában ismeretlenek a hét végén megrongálták Petőfi Sándor emlékművét – írta hétfői számában a Nyugati Jelen. A lapban közölt fotókon is látszik, hogy a református templom előtti emlékoszlopról lefeszítették a költő arcát idéző, vélhetően műkő domborművet, amely a földre esve darabokra tört.
2015. augusztus 03., 15:042015. augusztus 03., 15:04
2015. augusztus 03., 20:012015. augusztus 03., 20:01
Szűcs András Ottó helyi református lelkipásztor olyan képeket is közölt közösségi oldalán, amelyeken látszik, hogy a templom előtti tér világítótesteit is összetörték, a templom egyik magasan levő, keskeny ablaknyílásába pedig beszorult egy, vélhetően nagy erővel nekirúgott focilabda.
Szekernyés János temesvári helytörténész az MTI-nek elmondta, hogy az utóbbi időben gyakorivá váltak a temesvári szobor- és emlékműrongálások. Pár hónapja kétszer is eltüntették a temesvári Ady Endre-emléktábla feliratát, s a májusban felavatott Károly Róbert-szobor feliratát is pótolni kellett. Hozzátette, ezeket a feliratokat már nem bronzból, hanem műanyagból készítik, és galvanizálással érik el, hogy fémes hatásuk legyen. Megjegyezte, hogy a színesfémtolvajok a román műemlékeket sem kímélik. A közelmúltban három román személyiség mellszobra tűnt el Temesvár belvárosából.
Szekernyés János felidézte, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején császári uralom alatt maradt Temesvárt hónapokon át ostromolták a honvéd seregek. Az ostromba Bem József tábornok csapatai is bekapcsolódtak. Petőfi Sándort a ma Temesvárhoz tartozó Szabadfaluban emelte őrnagyi rangra a tábornok. Az újszentesi emlékmű annak állít emléket, hogy a Vécsey Károly seregébe tartozó honvédek felismerték és megéljenezték a Bem tábornok oldalán hozzájuk látogató Petőfit. Újszentest 42 évvel később alapították szentesi telepesek. A település az elmúlt két évtizedben összeolvadt Temesvárral, és elveszítette magyar jellegét.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!