Hirdetés

Megpróbálok felülemelkedni a politikai harcokon

Azáltal, hogy az RMDSZ ellenzékbe került, és Dorin Florea polgármester jobbkeze lett Maros megye prefektusa, új helyzettel kell megbirkóznia Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnöknek. A politikust a jelenlegi gondokról és a jövőbeli tervekről kérdeztük.

Máthé Éva

2009. február 05., 08:302009. február 05., 08:30

A Demokrata-Liberális Párt (PDL) Marius Paşcant jelölte Maros megyei prefektusnak, aki köztudottan Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester jobbkeze. Ugyanakkor a megyei igazgatóságok éléről hamarosan leváltják a magyar vezetőket. Mindennek fényében milyennek látja a következő négy esztendőt?
– Nem lesz könnyű az életünk, a magyarság élete. Dorin Florea mindent megtesz azért, hogy ezt tudomásomra hozza. Az önkormányzati választások után egy ideig tiszteletet mutatott irántam, illetve aziránt, hogy nagy szavazati többséggel lettem megyei elnök. Azt is mondta, hogy hajlandó velem tárgyalni. De miután pártja és ő maga megerősödve került ki a parlamenti választásokból, alpári módon kezdett viselkedni velem. Ez alatt a trágár szavak használatát, a nyílt támadásokat, sértéseket értem. A megyei rendőrség zárszámadó közgyűlésén például olyasmit is mondott, ami nem tűr nyomdafestéket. Azt is kijelentette, hogy a megye ellopja Marosvásárhely területeit, ingatlanjait. Folyamatosan leveleket ír nekem, például felszólított, hogy sürgősen adjuk vissza a megyei kórház mögötti területet, ahová a regionális sürgősségi kórháznak kellene felépülnie, mert oda lakásokat, emeletes parkolót akar építtetni. Nagy szükség lenne egy modern sürgősségi kórházra, hogy Vásárhely ezáltal a 7-es fejlesztési régió jelentős egészségügyi központjává váljon. Ha korszerű létesítményt építenénk, külföldieknek is tudnánk biztosítani különböző szolgáltatásokat. Ezt neki, orvosként jobban kellene tudnia, mint nekem, aki jogász vagyok. Nem egy embernek kellene eldöntenie azt, hogy miként tovább Maros megye.

– Márpedig Dorin Florea úgy tűnik, ezt szeretné.
– Ezt nem engedhetjük meg neki. Nem hagyhatjuk, hogy az egészségügy, a hulladékgazdálkodás, a vízellátás és minden egyéb kérdésben ő döntsön. Remélem, hogy az RMDSZ-es megyei tanácsosokkal együtt viszszük majd valamire. Minél több pénzt kell szereznünk a strukturális alapokból. Nem hiszem, hogy a minisztériumok minden projektet politikai alapon fognak elbírálni. Megpróbálom majd a megyei tanács köré gyűjteni azokat a tehetős, értelmes embereket, akik a politikai torzsalkodáson, az érdekcsoportok harcán, a koncosztáson túlmenően a város, a térség érdekében akarnak cselekedni. Nem szeretnék belemerülni a politikai harcokba. Megpróbálok felülemelkedni ezeken.

– Ön politikailag nehéz helyzetbe került azáltal, hogy az RMDSZ nem tagja a kormánykoalíciónak. De anyagilag is súlyos csapást jelent az, hogy a kormány visszavonta a megyéktől a tavaly el nem költött kormánytámogatást. Ez sajátos eset, vagy más esztendőkben is megtörtént már?
– Eddig azt a pénzt, amit az év vége felé a megye költségvetés-kiegészítésként megkapott, betettük a forgóalapba, és a következő esztendőben használtuk fel arra a célra, amire kaptuk. 2007 decemberében is kiadott a pénzügyminisztérium egy körlevelet, ami arról szólt, hogy ezeket a pénzeket 2009-ben el lehet költeni. Ki is utalták az összeget, de az új kormány az év utolsó napjaiban úgy döntött, hogy ezt vissza kell küldeni az államkasszába. A döntést semmivel sem indokolták, éppen ezért úgy véljük, vélem én magam is, hogy alkotmányellenes. Benyújtottuk a kormányhoz az ezzel kapcsolatos panaszunkat, jeleztük, hogy visszakérjük a pénzt.

– Maros megye viszonylatában mekkora összegről van szó?
– 115 milliárd lejről. Tételekre lebontva ebből 23 milliárdot kellett volna, hogy kapjon a repülőtér, 6 milliárdot a megyei tanács, 22 milliárdot Marosvásárhely, 10 milliárdot Szászrégen, a többi pedig a községi tanácsokat illette volna meg. Az összegek egy részéből a folyamatban lévő munkálatok befejezését finanszíroztuk volna, például egyes iskolák felújítását. Amíg nem fejeződnek be a munkálatok, a polgármesterek nem fizetnek a kivitelezőknek, így a tavasszal véget érő munkálatokat nem lesz, amiből finanszírozni. A versenytárgyalások kiírása is elmaradt, hiszen novemberben már nem lehet ilyesmit szervezni. Addig nem lehet a cégeket versenyeztetni, amíg nincs a pénz a számlán.

– A repülőtéren milyen munkálatok maradtak félbe?
– A kifutópályát borító betonlapok egy részét kicseréltük, most kellene befejezni a munkát. Erre biztonsági okokból van szükség. Egy repülőgép-parkoló megépítésére is szükség van. Arra számítunk, hogy végül mégis megkapjuk az összeget. Ugyanis kértek már kimutatást arról, hogy milyen munkálatok maradtak félbe. Viszont azok a munkálatok is fontosak, amelyekre még licitet sem tudtunk szervezni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés