Hirdetés

A több mint három évig tartó felújítási munkálatok után szerdától ismét látogatható budapesti Szépművészeti Múzeum

•  Fotó: facebook.com/Magyarország Kormánya

Fotó: facebook.com/Magyarország Kormánya

Az ókortól a barokkig tekintik át az egyetemes és magyar képzőművészet történetét az átfogó rekonstrukciót követően szerdán délben megnyílt Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának megújult egységei, az első időszaki tárlat pedig Leonardo da Vinci és a budapesti lovas címmel várja a látogatókat.

MTI

2018. október 31., 16:092018. október 31., 16:09

2018. október 31., 16:522018. október 31., 16:52

Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok – mondta el a szerdai sajtóbejáráson az intézmény főigazgatója.

Baán László kiemelte, hogy számos 21. századi tér is létrejött. A közönséget jelentősen megnagyobbított ruhatár várja a mélyföldszinten, immár zárható szekrényekkel, mellette kávézó és a Hősök tere felé megnyitható étterem kapott helyet, de több és korszerűbb múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.

Hirdetés

A mélyföldszinten látható a jelentősen újragondolt egyiptomi és antik kiállítás is. Liptay Éva gyűjteményvezető elmondta:

az egyiptomi tárlat minden eddiginél nagyobb térben vonultat fel az eddiginél jelentősen több, 650 műtárgyat. A több ezer éves darabok mellett számos interaktív eszköz vezet be az óegyiptomiak világába.

A tárlat tematikus elrendezése megmaradt: a látogatók először az istenek világát, majd az ókori egyiptomiak mindennapi életét, végül pedig túlvilághitüket ismerhetik meg; itt kapott helyet Hortesznakht papnő múmiája és arcrekonstrukciója is.

Szinte mindenben megújult az antik kiállítás is – számolt be Nagy Árpád gyűjteményvezető. A tárlat nem lineárisan, hanem szigetszerűen idézi meg az antikvitás világát. Az egyik egység Hellász, Itália és Róma művészettörténetét tekinti át, a másik az ókori Mediterráneumba vezeti el a közönséget, a harmadik rész pedig három isten: Dionüszosz, Erósz és Thanatosz kapcsán mutatja be az antikvitás emberének gondolkodását. Itt kapott helyet Kelemen Zénó „szoborpadja” is, amely egyszerre nyújt vizuális élményt, megpihenési lehetőséget és a beépített iPadek révén információkat is.

A magasföldszinten a Román Csarnok mellett az időszaki kiállítások várják majd a közönséget. Szerdán a frissen felújított Michelangelo-terem nyílt meg, benne egy Magyarországon még nem látott bőségű Leonardo-kiállítással.

Kárpáti Zoltán kurátor elmondása szerint a tíz eredeti Leonardo-rajzot és több más reneszánsz művész munkáit felvonultató kamaratárlat középpontjában a Szépművészeti gyűjteményének egyik büszkesége, a Leonardo da Vincinek tulajdonítható lovasszobor áll, bemutatva a bronz remekmű utáni izgalmas kutatást is.

A szerdán megnyílt legnagyobb egység a Régi Képtár, amely 1250 és 1600 között tekinti át az európai festészet fejlődését az első emeleten.

Sallay Dóra, a tárlat egyik kurátora kiemelte, hogy a festmények mellett szobrok, ötvösmunkák, kerámiák, metszetek segítenek a korszakot bemutatni, összesen mintegy négyszáz műtárgy. Az érzékeny műalkotások a rekonstrukciónak köszönhetően kerülhettek végre klimatizált termekbe.

A kiállítás alapvetően kronológiai rendben halad, ezen belül vizsgál egyes földrajzi területeket vagy egyéb témákat; mások mellett Raffaello, Tiziano és El Greco munkáin keresztül.

Egy szinttel feljebb látható a Régi Szobor gyűjtemény, melynek vezetője, Szőcs Mirjam elmondta: az új tárlat alapvetően a 2013-as kiállításra épül, amely a középkori szobrászat anyagaira és technikáira koncentrált, rengeteg kihúzható fiókkal és egyéb szemléltető anyaggal. A felfrissített tárlat azonban most kiegészült multimédiás tartalmakkal és friss szerzeményekkel is, így csaknem száz műtárggyal találkozhatnak a látogatók.

Újonnan kialakított kiállítóterekben fogadja a közönséget a harmadik szinten a magyar barokk művészetet bemutató egység. Boda Zsuzsanna kurátor elmondása szerint 380 négyzetméteren több mint száz festményt, szobrot és egyéb műtárgyat helyeztek el, köztük Mányoki Ádám és Bogdány Jakab remekműveit.

A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet és az új kiállításokat, a Szépművészeti Múzeum összes kiállítótere 2019 nyarán nyílik meg a közönség előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés