Meggátolt visszaszolgáltatás

Az önkormányzat hivatalos álláspontja szerint az említett városrész beépített közterületnek számít, ezért az igénylőket csak a valamikori kárpótlás lehetőségével biztatja Dorin Florea. Valójában a Nemzeti Színház mögötti több mint háromezer négyzetméteres telek üresen áll – Marosvásárhelyen ez az egyetlen szabadon maradt belvárosi földterület, ahová jelentős beruházást lehet eszközölni. Egyes szakértők szerint a színház mögötti telek akár 2000 eurót is érhet négyzetméterenként. Az önkormányzat elképzelései szerint a magánszféra bevonásával többszintes parkolót, kereskedelmi központot és szállodát létesítenének ide. Mint kiderült, az önkormányzat tervét a közbeszóló prefektúra és az egykori ingatlantulajdonosok borították fel. Míg több per is zajlik, az önkormányzat által beépített közterületnek nevezett üres telket egy magáncég bérli a polgármesteri hivataltól, ahol fizetéses parkolót működtet.

„Ilyen nincs, ilyen nem lehet! Sorompót tesznek a saját telkemre? Az én nevemben, de a tudtom és beleegyezésem nélkül beperelik azokat, akiktől megvásároltam a tulajdonjogot? Azt akarják, hogy valakit főbe üssek? Hát nem teszem. Inkább pereskedek, és Strasbourgig vagy a világ végéig is eljutok, de ezt az ügyet nem hagyom annyiban!” – kiáltott fel dühösen Emil Tarţa, míg tulajdonjogi okiratok tömkelegét sorakoztatta az asztalra. A középkorú férfi és felesége, Judit 2007. február 7-én az egykori tulajdonosoktól, illetve azoknak a leszármazottjaitól vásárolt kilenc, visszaszolgáltatásra váró földterületet a marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögött. Az eladók a Kossuth utca 33. szám alatti, ’89 előtt lebontott bérházban laktak. Már a szerződés megkötése után Tarţáék egy 255,85 négyzetméteres parcellát a nevükre telekeltek, mivel ezt a kis részt az egykori néptanács „megfeledkezett” államosítani. Az egyezség értelmében a további 933,15 négyzetméteres telek azok után kerülhet a házaspár nevére, miután a jogos tulajdonosok visszakapják az államtól. Csakhogy kiderült: az államot képviselő polgármesteri hivatal megtagadta a természetbeni visszaszolgáltatást, és kárpótlásra terjesztette fel az igénylők dossziéját. Ingatlanszakértők szerint azonban a régi, lebontott házak értéke meg sem közelíti a szabadon maradt területét.

Nem létező középületek

Az egykori Kossuth és az Iskola utcák találkozásánál két évtizeddel ezelőtt még kisebb, udvaros bérházak álltak. Államosításukra és lebontásukra nem sokkal a ’89-es fordulat előtt került sor. A felszabadult belvárosi telkek egy részére a Román Fejlesztési Bank (BRD) székhelye épült, a további több mint 30 ár terület, a ’89-es változás következtében üresen maradt. A BRD és a színház épületei mögött idővel a városháza parkolót alakított ki, amit bérbe adott a Tracia Trade cégnek. „Ez a cég emelgeti a sorompót, és zsebeli be a sok pénzt, a polgármester meg azt állítja a periratban, hogy a parkoló a bank előtt van, a háta mögött meg építőtelep van, és épületek állnak. Ezért nyilvánították közterületté. De a leparkolt kocsikon kívül itt semmi nincs, ha csak nem számít középületnek a körülbelül egy négyzetmétert foglaló bódé, ahonnan a sorompót kezelik” – mutat a kis műanyag szerkezetre Tarţa.

Felcserélt telekkönyvi adatok

Marosvásárhely önkormányzata törvényesen járt el, amikor a 25 950-es számú telekkönyvben szereplő, Színház téri 594/1/1-es parcellát közterületté nyilvánította. Csakhogy a parkolónak használt 3120 négyzetméteres telek egészen más helyen, a színház mögött fekszik, más telekkönyvi számmal rendelkezik, és a kataszteri hivatal térképe szerint az 596/2-es és az 596/1/1-es azonosító számot viseli. „Ez a turpisság: az én területemet használják egy másik teleknek az adataival. Az egyik a színház előtt van, a másik mögötte. Másrészt azt hazudják, hogy épületek állnak rajta, holott üres. Így próbálják félrevezetni a bíróságot is” – állítja Tarţa. A férfi ennél is felháborítóbbnak tartja, hogy a többi, volt tulajdonossal is jogi vitában álló városháza nemrég az ő nevében perbe fogta azokat, akiktől megvásárolta a tulajdonjogot. Az iratból kiderül: az önkormányzat ügyvédje, Ana Ghere a vevő nevében az adásvételi szerződés megsemmisítését kérte. „A városháza engem teljesen hülyének néz, és pert indít a nevemben?! Azt hiszik, hogy nem ismerem a jogaimat. Anyám-apám az ítélethozatalban dolgozott, ismerem a jogaimat, ismerem a törvényeket. Még akkor is, ha fiatalkoromban nem mindig tartottam be” – fűzi hozzá valamivel halkabban Emil Tarţa, aki ismert személy Vásárhelyen. Dühöngő ifjúkora és alvilági kapcsolatai által két-három évtizeddel ezelőtt a város egyik befolyásosabb emberének számított, aki saját igaza miatt olykor a hatóság embereivel is kíméletlenül elbánt.

Beleköpött a levesükbe?

Dorin Florea polgármester már több ízben is tett említést azokról az érdekcsoportokról, melyek megfogalmazása szerint „szemet vetettek a város vagyonára”. Az elöljáró furcsának tartja azt a módszert, amellyel Ciprian Dobre volt prefektus és jogászkollégái segítségével egyesek meg akarják szerezni a Színház tér mögötti részt. „Hihetetlen: egyesek arra ébrednek, hogy telkük van a színház mögött, mi több, nemcsak a parkolót kérik, hanem az egész útkereszteződést” – háborog a polgármester, aki megkésettnek, jogtalannak és felháborítónak tartja az igénylők kérését. Hasonlóan vélekedik kabinetfőnöke, Marius Paşcan is. „Hogy birtokolhat valaki ott telket, ha az egészet államosították?” – kérdez vissza, amikor a több tíz család ügyét említjük. Paşcan szerint ahelyett hogy elkezdjék a tervbe vett 11-12 millió euróra becsült beruházást, mely föld alatti parkolóházat, szállodát és kereskedelmi központot foglal magában, a városháza még odáig sem jutott, hogy a három évvel ezelőtt kiírt versenytárgyalást megszervezze. Mindez az egykori prefektus és jogász kollégái miatt, állítja a szóvivő. „Hát épp ez az, már odaígérték a földet valaki másnak, most meg nem tudnak visszakozni” – véli Tarţa, aki úgy érzi: beleköpött valakiknek a levesébe, és egy nagyszebeni üzletember nevét említi.

Tárt karokkal várt Ana Oil?

A színház mögötti emeletes parkoló építésének ötlete az üzlethálózatot működtető Winmarkt cégtől származik. A városháza tárgyalásokat folytatott a jelenleg olasz kézben lévő vállalattal, mindaddig, amíg 2005 végén képbe nem került a nagyszebeni Ana Oil tulajdonosa. A vendéglátóiparban és üzemanyag-kereskedelemben érdekelt Dumitru Ghişe nemcsak egy négyszintes föld alatti parkolót, hanem föléje egy 17 emeletes szállodát is szeretett volna építeni. Az összesen 3220 négyzetméteres telek hosszú távú bérbeadásának versenytárgyalására eredetileg kilenc cég jelentkezett, de már első látszatra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a feladatfüzetbe foglalt kitételeknek csak az egykori juhász által működtetett Ana Oil képes eleget tenni. Hiába szeretett volna szállodát építeni az üres telekre a vendéglátóiparban csúcsnak számító Continental Hotels-lánc, a Howard Johnson vagy a Marriot, egyikük sem felelt volna meg a marosvásárhelyi önkormányzat követelményeinek. Ezzel szemben az Ana Oil 2004-ben 711 milliárd régi lejes forgalmat bonyolított le a feladatfüzetben kért legalább 700-hoz képest, és 50 milliárdos alaptőkével rendelkezett a megjelölt 45-höz képest.

Ezért teljesen logikusnak tűnt, hogy a 2006. január 26-ára kitűzött versenytárgyalás prefektus általi megakadályozása a leginkább Dumitru Ghişét viselte meg. A vállalkozó, aki 49 esztendőre vette volna bérbe az évi 27 456 euróért kínált telket, egyszer elszólta magát, követelvén, „hogy, akkor adják vissza a pénzemet!”. A feladatfüzet megvásárlásán kívül egyetlen jelentkező sem pengetett le más, hivatalosan, okiratokkal igazolható összeget.

Az igazságszolgáltatásra bízzák

Amikor a városházán az ingatlanok visszakövetelői közül Emil Tarţa nevét említjük, mind a tisztségviselők, mind a hivatalnokok retorikát váltanak. Aki kitart véleménye mellett, az nem vállalja a nevét. Ilyen például a jogügyi osztály egyik munkatársa is, aki a kérdésre kérdéssel válaszol: „Mi történne abban az esetben, ha mindenki, akinek az állam kisajátította a javait, és egyszer már kárpótolta, de valamilyen okból kifolyólag nem telekeltette át az ingatlant, most jönne és kérné a házát vagy a földjét?”. Mint olyan, aki jól ismeri a peranyagot, a fiatal jogász úgy véli, sem Tarţa, sem a többi volt tulajdonos nem kaphatja meg az említett telket, mivel a 2002/964-es kormányrendelet értelmében a helyi önkormányzat közterületté nyilvánította.
„Nem arról van szó, hogy mi nem akarjuk visszaadni a területet, hanem arról, amire a törvény kötelez, éspedig a város vagyonvédelméről. Ez a telek nem a polgármesteré, nem a miénk, hanem a város adófizető polgáraié. Előttük kell elszámolnunk” – próbálja árnyalni a dolgokat a jogi osztály frissen kinevezett vezetője, Lucia Cătană.

Tudván, hogy Tarţával gyűlt meg a dolguk, a tanácsosok is visszafogottabban nyilatkoznak a föld sorsáról. A város liberális alpolgármestere, Marius Ichim nem akar állást foglalni az ügyben, mondván, hogy a jogi kérdések meghaladják. Dávid Csaba, az RMDSZ frakcióvezetője úgy véli, amennyiben Tarţa valóban rendelkezik egy kisebb földterülettel, azt az önkormányzatnak fel kellene vásárolnia tőle. Mindkét politikus viszont azt hangoztatja, hogy a tulajdonjogtól függetlenül, a belváros egyetlen beépítetlen telkére több száz férőhelyes fedett parkolót kell létesíteni. „Én is nagyon jól tudom, hogy kár ezt a helyet alig száz autó parkolására használni. Ne hazudozzanak annyit, inkább adják csak szépen vissza a földet, aztán majd megtalálom a módját annak, hogy ide emeletes parkoló kerüljön” – hangoztatja Emil Tarţa, aki ismételten nyomatékosítani kívánja: van annyi türelme és pénze, hogy igazáért, ha kell, az Európai Emberjogi Bírósághoz is eljusson. Addig is egy nyugtát mutat, mellyel azt igazolja, a Kossuth utca 33. szám alatti telekért a városháza szemrebbenés nélkül megköveteli az ingatlanadót.