Hirdetés

Megfenyegették az MPP jelöltjét?

Arad megye: Saját bevallása szerint RMDSZ-es beavatkozás miatt lépett vissza az Arad megyei Tőzmiske községben a Magyar Polgári Párt (MPP) egyik tanácsosjelöltje.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. április 23., 00:002008. április 23., 00:00

A listán az ötödik, utolsó helyen álló, bejutásra esélytelen Szabó Beáta tegnap kérte nevének törlését a jegyzékbõl. „Az RMDSZ részérõl kerestek meg, és jelezték, hogy vonjam vissza a jelölésemet, egyúttal pedig a pártból is lépjek ki, különben viselnünk kell a következményeket” – közölte a Krónika érdeklõdésére Szabó Beáta. Hozzátette, nem akarja kockáztatni férje, Szabó Attila állását – aki a községhez tartozó Simonyifalván iskolaigazgató –, ezért visszalép, ellenben párttagságáról nem mond le. „Ha elõre tudom, hogy nem szabad indulnom az MPP színeiben, akkor jobb lett volna, ha meg sem próbáljuk menteni a magyar szavazatokat” – tette hozzá. Szerinte ugyanis a községhez tartozó Vadászon az emberek jelentõs része elégedetlen a helyi RMDSZ munkájával, többen jelezték, román pártokra szavaznak. „Azért hoztuk létre az MPP-t, hogy magyar szervezetben maradjanak, és ne vesszenek el a magyar szavazatok” – részletezte Szabó Beáta.

Lapunk megtudta: az oktatási minisztérium nemzeti kisebbségek oktatásáért felelõs vezérigazgatója, Matekovics Mihály kereste meg a jelölés ügyében a Szabó családot. Az aradi politikus a Krónikának elmondta: régi barátság fûzi a családhoz, a velük folytatott beszélgetésrõl pedig nem kívánt nyilatkozni. Kérdésünkre, hogy az MPP-ben szerepet vállaló Szabó Beáta férjének lesz-e emiatt bántódása, leszögezte: „Ilyesmi fel sem merülhet, Szabó Attila Arad megye egyik legjobb iskolaigazgatója”.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
Hirdetés