
Tőkés László: a centenárium évében is nyomatékosítani kell, hogy Trianonra az autonómia a legjobb válasz
Fotó: EMNT
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét. Az együttes ülésen a két nemzeti tanács száz évvel ezelőtti megalakulásáról is megemlékeztek.
A gyűlésen felszólaló Tőkés László EMNT-elnök kijelentette: a centenárium évében is nyomatékosítani kell, hogy Trianonra az autonómia a legjobb válasz. Az európai parlamenti képviselő az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nyilatkozatot idézve kérte: biztosítsanak Erdélyben „teljes szabadságot az összes együtt lakó nép számára”.
Tőkés felidézte: 1918. december 22-én Kolozsváron a Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács együtt tartott a gyulafehérvárihoz hasonló nagygyűlést, melyen több tízezren vettek részt. Amiként a román egyesülés egyik vezéralakjának tekintett Iuliu Maniu Gyulafehérváron kijelentette, hogy a román nép nem akar elnyomottból elnyomóvá válni, a kolozsvári magyar nemzetgyűlés ugyanezt fogalmazta meg:
Izsák Balázs SZNT-elnök emlékeztetett: száz évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács azért alakult meg, mert bízott a népek Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elvében. Ezt az elvet azonban az első világháború után a magyarokra nem érvényesítették. Az SZNT elnöke szerint a belső önrendelkezésre törekvő székelység egy ötéves európai küzdelemnek érhet a végére a nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés brüsszeli bejegyzéséért folytatott perben. Hozzátette: az SZNT készen áll arra, hogy – kedvező ítélet esetén – élére álljon az egymillió európai aláírás összegyűjtésének. Izsák Balázs kijelentette: az SZNT kész megmozgatni Székelyföldért Európát.
A marosvásárhelyi Vártemplomban rendezték az EMNT és az SZNT együttes ülését
Fotó: EMNT
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában ismét Magyarország támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Úgy vélte: azok a jogi megoldások, amelyek Európában máshol természetesek, megilletik az erdélyi, székelyföldi magyarokat is. A magyar Országgyűlés volt elnöke arra kérte a román politikai osztályt, hogy tegyék lehetővé legalább a párbeszédet az autonómiáról. „Mit ér az a demokrácia, amelyben szabadság van, de egy közösség nem használhatja a saját zászlaját, saját szimbólumait?” – idézte az MTI Szili Katalint. A két nemzeti tanács ülését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről Szilágyi Zsolt pártelnök, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Mezei János választmányi elnök köszöntötte.
Izsák Balázs szerint az SZNT kész megmozgatni Székelyföldért Európát
Fotó: EMNT
Az együttes ülés határozatot fogadott el a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet és a személyi elvű autonómiáról szóló törvénytervezet újbóli parlamenti beterjesztéséről. Határozatban kérték az elítélt és politikai fogolynak tekintett Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását. Egy másik határozatban a történelmi régiók gazdasági önrendelkezésére tettek javaslatot a román törvényhozásnak. Az SZNT az ülésen Gábor Áron-díjban részesítette Csapó I. Józsefet, a tanács korábbi elnökét, a Székelyföld autonómia-statútumtervezetének a kidolgozóját. Csapó I. József rossz egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni az ülésen.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!