Hirdetés

Megegyezést szorgalmaznak

A Magyar Polgári Párt (MPP) kössön választási protokollumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) – javasolja a polgári párt sepsiszentgyörgyi szervezete.

2009. február 20., 08:292009. február 20., 08:29

A javaslatot Tulit Attila háromszéki frakcióvezető terjesztette a párt bővített országos elnökségi ülése elé. Gazda Zoltán ugyanakkor közölte: a hétvégén az MPP képviselői találkoznak az EMNT vezetőivel, a megbeszélés után pedig eldöntik a polgári párt végleges álláspontját. Gazda ugyanakkor közölte: véleménye szerint az RMDSZ és az EMNT valójában olyan választási koalíciót hozott létre az európai parlamenti választásokra, amely csupán a látszatát kelti a nemzeti összefogási listának.

Az MPP sepsiszéki szervezetének alelnöke szerint az MPP kényszerhelyzetbe került: bár Tőkés László vezeti az EP-választásokra kialakított listát, ez továbbra is az RMDSZ pártlistája, a listán szereplők a szövetség tagjai kell, hogy legyenek, ami jelentősen nehezíti a helyzetet. Gazda szerint a háromszéki MPP-seket aggasztja, hogy Szász Jenő pártelnök az elnökségi döntést megelőzve, magánvéleményét testületi véleményként fogalmazza meg.

Ezzel egy időben a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) csütörtökön közzétett levelében úgy fogalmazott: a szövetség igazgatótanácsa nem tartja elég átfogónak az EMNT és az RMDSZ között született megállapodást, mert az mellőzi a Magyar Polgári Pártot.

„Az európai parlamenti választásokra való előkészületek során számos felhívás hangzott el a civil szféra, erdélyi és külföldi értelmiségiek, politikai szereplők részéről olyan koalíció létrehozására, amely biztosította volna az összefogás jogi keretét, és lehetővé tette volna az erdélyi magyarság szempontjából legelőnyösebb érdekérvényesítést az Európai Parlamentben. Éppen ezért továbbra is kiállunk a nemzeti lista szükségessége mellett” – olvasható a MCSZESZ közleményében.

Mezei János gyergyószentmiklósi MPP-s polgármester ugyanakkor közölte: nem ért egyet a gyergyószentmiklósi MPP két nappal ezelőtti közgyűlésén megfogalmazott javaslatával, miszerint a polgári párt vezetőségét meg kellene változtatni.

B. K. B.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés