Lábadozik a rendőr által főbe lőtt Maros megyei asszony – Felettesei nyugdíjazták az egyenruhást

Olyat, amely szerettei közelsége révén, még sok örömet tartogathat számára. Nem vált mozgásképtelenné, nem dőlt ágynak, és az emlékei sem „törlődtek”. Képes a ház körül tenni-venni, mosolyogni, sőt gondatlan bántalmazójának megbocsájtani. Azzal azonban ő is tisztában van, hogy bármennyire is igyekszik, pörgésének eddigi fordulatszámából a baleset jócskán visszavett.

Amikor a 2000 lelkes településen betoppanunk Lovászék portájára, Hajnalka már túl van az aznapi gyógytornán és szoba-kerékpározáson. Szemmel láthatóan fáradt, pedig nem vitte túlzásba.

– magyarázza. Kedvünkért mégis megmutatja, miként tud az előszobában pedálozni; ahhoz, hogy biciklire üljön, lánya türelmes segítségére van szüksége. Nem kell mondania, elég, ha ránézünk, máris látjuk, minden egyes mozdulat komoly kihívást jelent. Akárcsak az öltözködés vagy a zuhanyzás, amit segítség nélkül, egymaga nem tudna végezni. „Ahhoz képest, hogy amikor a kómából felébredtem, jó ideig nem tudtam, hol vagyok és mi történt velem, most már elég jól vagyok. Hála az Istennek és az orvosoknak, akikhez két-háromhetente visszajárok” – állítja Hajnalka, de amint a jóllét fogalmát bővebben kezdené fejtegetni, kiderül, hogy mindez a pohár tele része. Ugyanis

Tortaszelettel is próbálkozott, de majdnem megfulladt tőle. A lövedék több ideget érintett, ezért a jobb szemével alig lát, az egyensúlyérzéke teljesen meggyengült, arról nem is beszélve, hogy a memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. „A fejemet a nyakamba beillesztett titánlemez tartja, ezért se jobbra, se balra nem tudok fordulni. Pontosabban tudok, de csak teljes testből, akár egy régebbi típusú robot” – mondja és mutatja is, viccelődve. Aztán amint megpillantja a lányát, a mosolyt könnyek váltják. Eddig főállásban ő gondoskodott a nagykorú, de fogyatékkal élő gyermekéről, mára viszont fordult a kocka: a lánynak kell vigyáznia rokkant anyjára.

Lövöldözés sok-sok kérdőjellel

A február 8-án este történtekből Lovász Hajnalkának csak annyi maradt meg, hogy éppen az egyik szomszédasszonyától tartott hazafelé, akit aznap az otthoni teendőiben segítette. A következő képkocka már a kolozsvári műtét, majd a mesterséges kómából való felébredés után jelent meg. „Nem emlékeztem semmire. Miután hazahoztak helikopterrel, a marosvásárhelyi kórház egyik orvosa mesélte el, mi történt velem. Azonban vannak dolgok, amiket a mai napig nem értek. Például azt, hogy az az egy golyó hogyan tudott a fejem három különböző részébe, a nyakamba, a fülembe és a kisagyamba befúródni. Mert a lövöldöző rendőr tárából hat golyó hiányzik... Vagy mi lett a ruháimmal, amelyek ahelyett, hogy a nyomozókhoz jutottak volna, nyomtalanul eltűntek! Miért csak a harmadik mentőautó személyzete vett kezelésbe? Miért mondták a mentősöknek azt, hogy engem elütött valaki?” – sorolja kételyeit az asszony, aki egyébként

Mint mondja, az illető egyszer belépett a kórházba, és a férjétől bocsánatot kért, de azóta sem látták. „Azt hallottam, hogy valami Puiunak hívják, nyugdíjaztatta magát, és itt él, valamelyik szomszéd faluban” – mondja Hajnalka.

Az exrendőr szászrégeni kollégái sem hajlandók „lebuktatni” volt munkatársukat, emberségből mégis jelesre vizsgáznak. Hajnalka állítását férje, József, valamint sógora, Vasile Câmpean is megerősíti, amikor Daniel Friciu helyettes parancsnokra és beosztottjaira terelődik a szó. „A Maros megyei rendőrfőnökök közül ő az egyetlen, aki empátiát tanúsít, szóba áll velünk, tájékoztat bennünket. Amúgy sem a baleset elkövetőjétől, sem a megyei rendőrségtől senki le nem írta, bár két sorban és legalább vécépapírra, hogy elnézést, tévedtünk, azt a lövést nem így szerettük volna leadni” – nehezményezi az áldozat sógora.

Míg a szászrégeni rendőrök már az első napokban pénzt gyűjtöttek és segítségüket ajánlották fel a Lovász családnak, amint korábban megírtuk, Dumitru Bâltag megyei rendőr-főkapitány enyhén szólva barátságtalanul kezelte a kérdést. A kemény fickó látszatát keltő parancsnok még a bocsánatkérés lehetőségéig sem jutott el, amit azzal indokol, hogy egy ilyen gesztussal a rendőrség annak látszatát keltené, mintha beismerné hibáját.

De nem csak a rendőrség, a vásárhelyi nyomozók hozzáállása sem túl biztató Lovászékra, illetve az ügy majdani kimenetelére nézve. Gheorghe Costea megyei főügyész is úgy véli, sem a baleset elkövetőjének, sem a rendőrségnek nem kell bocsánatot kérnie. Megteheti majd esetleg abban az esetben, ha jogerős ítélet születik, és bebizonyosodik, hogy Olariu valóban vétkes volt. Addig Lovász Hajnalkának és családjának azzal a tudattal kell élnie, hogy február 8-án a magyarói asszony rossz időben volt rossz helyen. És továbbra is gyűjtenie kell a hosszas és drága gyógykezelés számláit, hátha egyszer, valamikor, valaki elszámolja.