
Szatmárnémeti szinte valamennyi középüle-tében találunk olyan feljárót vagy liftet, amely megfelelő felhajtást biztosít a tolókocsik számára. „A hatályban lévő szabályozás értelmében igyekeztünk valamennyi fennhatóságunk alá tartozó középület lépcsője mellé építeni akadálymentes feljárót” – fogalmazott lapunk kérdésére Ilyés Gyula polgármester. A Testi Fogyatékkal Élők Szatmári Szövetsége szerint azonban, ha a közintézményekbe sikerül is bejutniuk a mozgáskorlátozottaknak, legtöbb templom, kereskedelmi egység, bank, de még a megyei kórház sincsen megfelelően akadálymentesítve.
„Ahol vannak feljárók, túl meredekek, és kézzel képtelenség felvonszolni rajtuk a tolókocsit. Ha elektromos kocsival érkezünk, vagy nagy nehezen felhúzzuk magunkat a mechanikus változattal, a legtöbb esetben kifele nyíló ajtóval találjuk szemben magunkat” – panaszolja a Krónikának Crina Pop, az egyesület elnöke. Szerinte a legtöbb esetben a feljáró tetején nincsen elegendő hely a megfordulásra, és fizikai épségüket kockáztatva, háttal kell visszajutniuk az utcára. „Ha valaki épp a környéken jár, segít, mert a járókelők általában előzékenyek, de a legtöbben nem mernek, vagy nem tudják, hogyan lehetnek hasznunkra. Ám ez akkor sincsen rendjén, hiszen azoknak a feljáróknak olyanoknak kellene lenniük, amelyek megkönnyítik a fogyatékkal élők mindennapi életét” – tette hozzá az egyesületi vezető, aki szerint olyan intézmények is vannak, ahol a testi fogyatékkal élők bejutásának megkönnyítését szolgáló rámpák a hátsó bejáratnál vannak kialakítva, azonban az ajtók sokszor még ügyfélfogadáskor is zárva vannak.
Az érintettek továbbá arról számoltak be, hogy nem eléggé szélesek a bejáratok, nem lehet rajtuk tolókocsival bejutni. Emellett a legtöbb intézmény illemhelye sincsen megfelelően felszerelve, mert hiányoznak a mozgássérültek számára beépített kapaszkodók, karfák. „A gyalogátkelőkről és az útpadkákról már egyenesen félek, hiszen olyan magasak, hogy kerekes székkel bármikor orra lehet esni rajtuk. Továbbá az is nagy gond, hogy több száz métert kell megtennünk pluszba, ha például a piacról kimenet át szeretnénk menni az egyesület székházába, mert egyszerűen nincs hol leszállni a magas járdáról” – vázolta fel a kellemetlen helyzetet Emilia Pristopan, aki tolókocsival és mankóval közlekedik.
Szatmárnémetiben egyébként több mint 7 ezer fogyatékkal élő személy lakik, közülük közel 1200 mozgássérült. Számukra is a 2006/448-as törvény alapján kellene akadálymentesíteni a közterületeket, ám sok helyen ezt csak formalitásként kezelik. „Egyelőre nincsen olyan ellenőrző szerv, amely szankcionálná a rendeletet be nem tartó intézményeket. A legtöbben azzal védekeznek, hogy műemlék épületben tevékenykednek, és nem építhetnek hozzá, vagy azt mondják, kevés a hely az épület előtt, nem fér el a feljáró” – részletezte Crina Pop. Mint mondta, az újonnan épített ingatlanoknál sem fektetnek hangsúlyt a testi fogyatékkal élők bejutásának megkönnyítését szolgáló bejáratok kialakítására, pedig szerintük csak akarat kérdése lenne, hiszen csekély befektetéssel esztétikus és funkcionális feljárók készíthetők.
A mozgássérültek közlekedésének könnyítését szolgáló intézkedésekre hangsúlyt fektetnek Kovászna megyében is, az eredmények azonban egyelőre nem túl látványosak – fogalmazott érdeklődésünkre Korodi Attila, a mozgássérültek megyei irodájának vezetője. Elmondta, Sepsiszentgyörgy központjában sok év után végre sikerült megoldani, hogy a testi fogyatékkal élők segítség nélkül is közlekedhessenek a járdákon. A közintézményekben is találtak megoldást, például a prefektúra, a megyei önkormányzat és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban a fogyatékosokat a földszinten fogadják. A háromszéki községekben, falvakban azonban még rengeteg hiányosság tapasztalható. „Sok vidéki településen azzal védekeznek, hogy a faluban nincs mozgássérült. A törvény azonban nem tesz különbséget, mindenütt meg kell oldani az akadálymentesítést” – hangsúlyozta Korodi.
Kész kaland az udvarhelyi mozgássérültek számára, ha úgy döntenek, hogy elindulnak ügyes-bajos dolgokat intézni a városban, hiszen még nagyon nehezen lehet bejutni a közintézményekbe – panaszolta el a Krónikának Orbán Ágnes, a Hargita megyei mozgássérültek szervezetének képviselője. Míg a bankok, a bevásárlóközpontok kiépítették a bejutást megkönnyítő rámpákat, a polgármesteri hivatalban, a poliklinikán, a kórház főépületén kívül működő osztályok épületeiben azonban továbbra sincs megoldva az akadálymentesítés, mi több, a fogyatékkal élők a kórházba is csak a sürgősségi osztályon keresztül juthatnak be.
„Sajnos a polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályán olyan építkezési engedélyeket is kibocsátanak, amelyek tervében az akadálymentesítés nem szerepel, vagy ha igen, akkor úgy, hogy nem használható” – mondta Orbán Ágnes. Szerinte az is elkeserítő, hogy a járdák feljárói sincsenek mindenhol megfelelőképpen kialakítva, sok helyen pedig a parkoló gépkocsik miatt nem lehet haladni. Farkas Domokos, Székelyudvarhely főépítésze a hiányosságokat azzal magyarázza, hogy a történelmi városrészben műemlékvédelmi épületek találhatók, és ezekben az akadálymentesítésre vonatkozó törvényt is csak részlegesen lehet alkalmazni, mert az adott ingatlan homlokzatát nem szabad megváltoztatni. Miután a város polgármesteri hivatala is műemlék épületben van, ezért az alkalmazottak rendszerint lemennek a földszintre a mozgássérült ügyféllel találkozni. Elmondta, hogy továbbra is fogadják a mozgássérültek észrevételeit.
Gyergyószentmiklóson továbbra is elképzelhetetlen egy mozgássérült számára a segítség nélküli ügyintézés: nehezen boldogulnak magukban a tönkrement járdákon, a hivatalokba, intézményekbe pedig többnyire csak egy ráérő jóindulata révén tudnak bejutni. „Hamarabb felsorolom, hová lehet segítség nélkül tolókocsival bejutni, mint azt, hogy hová nem lehet” – jelentette ki Kormánszki Attila, a Mozgássérültek Egyesülete gyergyói fiókjának elnöke. Mint mondta, a városban két bankban, illetve a járóbeteg-rendelőben oldották meg az akadálymentesítést, utóbbi intézményben azonban télen kellemetlen tapasztalataik voltak, amikor nagyon csúszott a feljáró. Elmondta, több helyen is van a lépcső mellett feljáró, azonban vagy igen meredek, vagy csúszós csempével rakták ki, és emiatt kockázatos a rámpák használata. A testi fogyatékkal élő helybeliek a városházára is csak segítséggel tudnak bejutni. „Volt rá példa, hogy a hivatal alkalmazottai kijöttek és besegítették a mozgássérültet, hogy személyesen intézhesse az ügyeit” – magyarázta Kormánszki. Mezei János polgármester érdeklődésünkre elmondta, a polgármesteri hivatal jelenlegi épületében lehetetlen kialakítani mozgássérültek számára feljárót, azonban az önkormányzat tervei szerint az intézmény egy másik épületbe költözik majd, ott viszont a mozgássérültek bejutásának megkönnyítését is megoldják. „Egyelőre marad a bevált módszer: a hivatali alkalmazottak besegítik az ajtón a mozgássérülteket” – mondta az elöljáró.
A partiumi városban valamivel jobb a helyzet: számos közintézmény akadálymentesítette már a mozgássérültek belépését az épületébe, bár még mindig van, ahol nem figyelnek oda erre. Biró Rozália alpolgármester a Krónikának elmesélte: 2007-ben nagyszabású kampány zajlott a városban ezzel a céllal, és a legtöbb intézmény – köztük az önkormányzat – meg is tette a szükséges intézkedéseket, hogy a kerekes székkel vagy bottal, mankóval közlekedők is könnyen intézhessék ügyeiket. Boros Sarolta, a Bihar megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke azt mondja, jól észrevehető a javulás. A városháza bejáratánál rámpát szereltek a lépcső mellé, onnan felvonóval közlekedhetnek a mozgássérültek.
„Elég jól tudunk közlekedni a városban az utóbbi időben, persze ez attól is függ, merre szeretnénk menni” – jegyezte meg. Sok helyen ugyanis, bár van felhajtó a kerekes székek számára, az annyira meredek, hogy szinte lehetetlen segítség nélkül feljutni rajta, másutt a járdát a parkoló gépkocsik foglalják el, és képtelenség tolószékkel elférni. Boros Sarolta szerint ez azzal magyarázható, hogy az intézmények nem kérik ki az egyesület véleményét az ilyen ügyekben. Váradon 10 olyan villamos és 12 olyan busz közlekedik, amelynek olyan alacsony a padlója, hogy kerekes székkel is fel lehet szállni a járműre – az elnök elmondása szerint az egyesület tagjai elégedettek ezekkel. Boros Sarolta úgy látja, mintha az utóbbi időben az emberek általános hozzáállása is megváltozott volna ebben a kérdésben. „Legtöbben segítenek, ha azt látják, hogy elakadtunk” – mondja. Hozzáteszi: ez a probléma nem elsősorban a pénzről szól, hanem egy kis megértésről.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.