Hirdetés

Még e hónapban befejezik a Mátyás-szoborcsoport felújítását

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Legkorábban a hónap végén, legkésőbb decemberben fejeződhet be a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálása – jelentette ki a kincses városban tett látogatása alkalmával Kelemen Hunor művelődési miniszter. A tárcavezető a szakértőkkel folytatott csütörtöki tanácskozás után úgy nyilatkozott, elégedett a felújítási munkálatok eddigi eredményeivel. Közölte továbbá, a műszaki átadást követő hivatalos ünnepség időpontjáról a későbbiekben döntenek.

Kiss Előd-Gergely

2010. november 11., 13:082010. november 11., 13:08

A restaurálás csúszásáról, illetve az időközben felmerült anyagi nehézségekről Kelemen Hunor elmondta, ez azért következhetett be, mert a Concefa Rt. a restaurálás valós költségeinek kevesebb mint a feléért (370 ezer euró) vállalta a Fadrusz-alkotás felújítását.

A tárcavezető szerint a tervezőnek és a kivitelező cégnek egyaránt szembe kell néznie a ténnyel, hogy rosszul időzítették a munkálatok kivitelezésének határidejét, illetve a versenytárgyaláson alábecsülték a valós költségeket. Mint ismeretes, a restaurátorok májusban már arra panaszkodtak, hogy a polgármesteri hivatal nem folyósítja a restauráláshoz szükséges pénzt, így képtelenek hatékonyan folytatni az érdemben februárban megkezdett felújítást.

Bár László Attila, Kolozsvár alpolgármestere lapunknak többször (legutóbb szeptemberben) azt állította, hogy a román kormány átutalta a szoborcsoport felújítására szánt, rá háruló 400 ezer eurót, Kelemen Hunor csütörtökön közölte: a kulturális tárca 1,5 millió lejt (mintegy 353 ezer euró) elkülönített ugyan a restaurálásra, eddig azonban jogi és adminisztratív okok miatt nem tudták átutalni a kolozsvári önkormányzatnak. A miniszter hozzáfűzte, november 16-ra szakmai találkozót hívott össze, hogy elhárítsák az akadályokat a pénzösszeg átutalása elől.

Kelemen Hunor különben hivatalosan felavatta a Kolozsvári Állami Magyar Színház felújított stúdiótermét. A tárcavezető elmondta, igaz ugyan, hogy a színház már két éve használhatja a korszerű berendezésekkel ellátott stúdiótermet, de akkor csak a műszaki átadása történt meg a létesítménynek. A kivitelező céggel ugyanis úgy állapodott meg a kulturális tárca, hogy két év áll a rendelkezésére, hogy az apróbb hibákat kijavítsa, ezért hivatalosan csak csütörtökön került a színház tulajdonába a stúdióterem.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés