Hirdetés

Másfél millió euró tűnt el Credit Europe Bank brassói ügyfeleinek számláiról

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Összesen másfélmillió eurónak veszett nyoma a Credit Europe Bank brassói fiókjában, ahol az ügyfelek számlájáról tűntek el jelentősebb valutaösszegek. Csütörtökön 200 személy rohamozta meg a holland alapítású bank székhelyét a Cenk alatti városban, miután a bank több ügyfele is felpanaszolta, hogy bankszámlájáról jelentős pénzösszegeknek veszett nyoma.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 12., 13:102010. augusztus 12., 13:10

A feljelentések nyomán a bank vezetősége belső vizsgálatot indított, majd az ügyészségen tettek feljelentést az egyik alkalmazott ellen. Az ügyben a fogyasztóvédelmi hivatal is vizsgálódott, és arra a következtetésre jutott, hogy a számlakivonatok szerint az ellopott pénz egy része külföldi bankszámlákra került. „Egyfolytában érkeznek a panaszok.

Az emberek elmennek a bankba, felfedezik, hogy nincs pénz a számlájukon, utána jönnek hozzánk. A hiányzó összegek összértéke jóval meghaladja az egymillió eurót. Minden panaszt külön-külön alaposan kivizsgálunk, és a törvényes előírások szerint járunk el, mindenekelőtt elrendeljük, hogy a bank fizesse vissza a számláról eltűnt összegeket az ügyfeleknek” – nyilatkozta Ionel Spătaru, a Brassó megyei fogyasztóvédelem főfelügyelő-helyettese. Mint mondta, megtörténhet, hogy minden esetben 50 000 lejes bírságot rónak ki. A hivatal képviselői szerint a számlakivonatok elemzése nyomán kiderült, hogy még három nappal ezelőtt is történtek tranzakciók azon banktisztviselő nevén, aki ellen megindult a bűnvádi kivizsgálás.

A bank egyébként már vállalta, hogy visszafizeti a keletkezett kárt, csakhogy az ügy sajtónyilvánosságot kapott, és csütörtökön reggel az emberek megrohamozták a bankot. Omer Tetik, a Credit Europe Bank alelnöke szerint az emberek többsége csak ellenőrizte bankszámláját, és anélkül távozott, hogy kivette volna pénzét. „Sajnáljuk a történteket. Már elkezdtük kifizetni a kártérítést az ügyfeleknek, holnap is folytatjuk. Ilyesmi mindenütt megeshet, nekünk sem tesz jót ez” – magyarázta Tetik. Az alelnök elmondta: eddig a bank 20 ügyfele szenvedett kárt, és megígérte, mindannyiuknak megtérítik a pénzét. Ugyanakkor elismerte, hogy három ügyfél számlája felszámolását kérte. Omar Tetik azt is elmondta: egyelőre nem született döntés arról, miként szankcionálják azokat az alkalmazottakat, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az ügyfelek számlájáról pénzt vettek le.

A Credit Europe Bank július 30-án belső vizsgálatot indított, miután több ügyfél reklamált, hogy a brassói kirendeltségnél megnyitott számláikról pénzt tűnt el, augusztus 5-én pedig feljelentést tett ez ügyben az ügyészségen. A panaszok nyomán a Brassó Megyei Fogyasztóvédelmi hivatal 50 000 lejes pénzbírságot rótt ki a bankra, és elrendelte, hogy 15 napon belül fizessék vissza a pénzt az ügyfeleknek. A pénzintézet közlése szerint a kifizetések már elkezdődtek, s napokban folytatódnak. Mint hangsúlyozzák, a banknak van annyi készpénze, hogy az összegeket megtérítse.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés