
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium egyelőre nem engedi át az újrainduló II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumba azt a hat osztályt, amelyek a 2014-ben alapított katolikus gimnázium beszüntetésekor formailag hozzá kerültek vissza.
2018. szeptember 08., 12:002018. szeptember 08., 12:00
2018. szeptember 08., 15:292018. szeptember 08., 15:29
A római katolikus iskola útjába gördített újabb akadályról Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője tájékoztatta pénteken az MTI-t. Mint elmagyarázta: azoknak a szülőknek, akik az újraalapított katolikus iskolába szeretnék járatni a gyermekeiket, azokba az iskolákba is be kellett benyújtaniuk az átiratkozási kérelmet, ahová a régi katolikus iskola beszüntetésekor a bíróság visszahelyezte az osztályaikat. Hozzátette,
Az érintett szülők egy csoportja pénteken kihallgatásra ment az intézmény igazgatójához. Az igazgató azt közölte velük, hogy nem utasították el a kéréseket, csak felfüggesztették ezek elbírálását mindaddig, míg a megyei tanfelügyelőség nem állít ki egy hivatalos iratot az iskolahálózat módosításának a tudomásul vételéről.
Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: semmiképpen nem forog veszélyben az iskola újraindulása. Hozzátette:
Azt is elmondta, hogy péntek délelőtt épp a tanfelügyelőségen intézte az iskola indításának az ügyeit, többek között azt, hogy megszülessen az az irat, amelynek hiányában az Unirea Főgimnázium nem akarja tudomásul venni a diákok átiratkozási kérését.
A Marosvásárhely egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott Unirea Főgimnázium szülői közössége indította el korábban az egyik olyan pert, amely a katolikus gimnázium megszüntetéséhez vezetett. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületében az Unirea Főgimnázium, melléképületében pedig az újraalapított római katolikus gimnázium osztályai működnek. Mindkét épület a római katolikus egyház tulajdonában van.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!