
Fotó: Archív
2010. május 26., 09:592010. május 26., 09:59
A nyár derekán a testvérvárosok küldöttségei hiányosak voltak, a fiatalság jelentős része a vizsgákra összpontosít, a felnőtt lakosság pedig nyaral. Egyes magyar önkormányzati képviselők szerint azonban a polgármester szándéka lényegében az volt, hogy szakítson a hagyománnyal, és lemondjon arról a dátumról, melyen 1482-ben Mátyás király az akkori Székelyvásárhelynek vásárjogot biztosított. „Nem a hagyományok a fontosak, hanem az, hogy a városnapokon mindenki jól érezze magát” – érvelt az elöljáró.
Florea kezdeményezését végül az RMDSZ is elfogadta. A tavalyi botrány után a tanács úgy döntött, idén nem adományoz senkinek sem díszpolgári címet, sem Pro Urbe díjat. Mint ismeretes, egy évvel korábban nagy vihart kavart a magyarellenesség zászlóvivőjeként elkönyvelt Lazăr Lădariu újságíró és egykori PUNR-s parlamenti képviselő kitüntetése. A díszpolgári cím megszerzését maga az érintett erőszakolta ki, a helyi Cuvântul liber főszerkesztőjeként valamennyi román tanácsos támogatását megszerezte. Tiltakozásképpen a díj átadása előtt több, korábban kitüntetett magyar és román személyiség adta vissza díszpolgári címét.
Idén a városháza bálját sem szervezik meg, mely Csegzi Sándor alpolgármester szerint eléggé cinikus gesztus lett volna mindazokkal szemben, akiknek egyre kevesebb jut a betevő falatra. A szervezők lemondtak a hagyományos megnyitót megelőző főtéri felvonulásról is. Elmarad a Bolyai-buli és sokkal kevesebb együttes lép fel a vár színpadán. Vasárnap estére a szervezők mégis meghívták a Bikinit és az Irist. Ezt megelőzően késő délután a főtéren felállított színpadon a 80-as évek közkedvelt olasz énekese, Al Bano koncertezik. A zárónap után tűzijátékra sem lehet számítani, anyagi megfontolásból erről is lemondtak.
Magyar rendezvények szempontjából Csegzi szerint az idei városnapok aligha lesznek szegényebbek az eddigieknél. Az EMKE megszervezte a hagyományos nótaestet, illetve operettestet az Ifjúsági Házban. Szombaton mesehangverseny, majd sanzonest lesz a kecskeméti Chorhidea együttes jóvoltából. A szabadkai művészek népdalokkal kedveskednek a közönségnek, a Kádárok bástyájában pedig állandó gyermekprogrammal várják a legifjabbakat. Szintén a kicsiknek szól az EMKE szervezte Gyermekgyöngykoszorú Fesztivál, melyre szombaton délelőtt kerül sor.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.