
Fotó: A szerző felvétele
2009. január 19., 01:572009. január 19., 01:57
„Ha ide beteszi a lábát az a hölgy, hétfőtől sztrájkba lépünk” – jelentette ki csütörtökön a marosvásárhelyi Mihai Eminescu Ifjúsági Ház egyik alkalmazottja, aki munkatársaival spontán tüntetés keretében tiltakozott az új igazgatóhelyettes, Simona Borşan kinevezése ellen. Mint kiderült, Simona Borşan a napokban jelentette be: Dorin Florea polgármester igazgatóhelyettesnek nevezte ki őt, és ő fogja kiosztani a 30 alkalmazott fizetését.
„Dorel Vasile, az ifjúsági ház jelenlegi igazgatója nem a megfelelő menedzser” – mondta a Krónikának Molnár Gábor önkormányzati képviselő, aki szerint az intézményvezetés a rendszerváltás óta nem tudta elérni azt, hogy az épület a város hasznára váljon, és hogy bekapcsolódjon a művelődési vérkeringésbe. Az 1980-as évek idején épült ifjúsági ház rendkívül értékes, belvárosi ingatlan, a több mint 400 férőhelyes nagyterem mellett vendéglő, szálloda, tágas alagsorában pedig diszkó is működik. Értékét mintegy 3,3 millió lejre becsülik. Mivel a volt KISZ vagyonához tartozott, annak jogi utódja, a Megyei Ifjúsági Alapítvány kellett volna, hogy átvegye a létesítményt, ez a szervezet azonban egyesek szerint nem is létezik. „Be van jegyezve tulajdonképpen, működik is, de olyan személyek alkotják, akik semmiféle garanciát nem jelentenek arra nézve, hogy megfelelőképpen működtetnék az intézményt” – nyilatkozta a Krónikának Csegzi Sándor alpolgármester.
Dorel Vasilét még az 1990-es évek elején nevezték ki igazgatónak, és azt álltja: önfenntartó módon vezette az intézményt, tehát az önkormányzatnak nincs joga beleszólni a dolgok menetébe. Időközben azonban az önkormányzat a saját nevére jegyeztette be az épületet. Dorin Florea polgármester egy őszi kormányrendelet alapján idénre menedzsmenttervet kért Dorel Vasile igazgatótól, és mivel nem kapta meg, felmentette őt tisztségéből, Simona Borşant nevezte ki igazgatóhelyettesnek, és teljes jogkörrel ruházta fel. A hölgy – aki a helyi sajtó szerint korábban Olaszországban táncosnőként dolgozott, majd hazatérve elvégezte a Dimitrie Cantemir magánegyetem jogi szakát – az egyik leggazdagabb vásárhelyi üzletember, Doru Borşan neje, aki régebben a PNG helyi szervezetét vezette, majd átigazolt a PDL helyi fiókjához, ahol jelenleg a megyei alelnöki tisztséget tölti be. Az önkormányzat a napokban lakótelepre kihelyezett önkormányzati irodát készül nyitni Borşan külvárosi, hatalmas vendéglőjében, amiért tetemes bért fizetne a vállalkozónak.
Simona Borşan kinevezését az önkormányzati képviselőtestület decemberi ülésén vette tudomásul. Ekkor még látszólag béke volt az ifjúsági ház körül. Ám amikor december közepén Dorel Vasile az Állami Kincstárba ment, hogy kivegye az alkalmazottak fizetésére szánt összeget, ott közölték vele, hogy már nincs aláírási joga, hanem csak Simona Borşan vehet fel pénzt a létesítmény számlájáról. Dorel Vasile közölte, két pert is indítana: egyiket a polgármesteri hivatal ellen, amiért szerinte törvénytelenül bontották fel menedzseri szerződését, másrészt Simona Borşan ellen, aki – szerinte – törvénytelenségek egész sorát követte el: intézményi pecsétet készíttetett, nincs aláírási joga az ifjúsági ház ügyeit illetően, nem vehetett volna fel pénzt annak nevében az Állami Kincstártól.
Időközben a gazdátlan épület állaga rohamosan romlik. Az eddigi vezetőség tanfolyamok szervezése, irodahelyiségek bérbeadása, a szálloda és a vendéglő működtetése révén próbálta fenntartani, de nem volt túl sikeres ez a tevékenység. Csegzi Sándor lapunknak elmondta: a 80 férőhelyes szálló – némi felújítás után – használható lenne, a 3 csillagos minősítést meg is szerezhetné, viszont a vendéglő egyáltalán nem alkalmas a szállóvendégek ellátására, konyhája nincs. Ugyanakkor az épületet úgy kellene tovább működtetni, hogy az ifjúsági szervezetek továbbra is irodahelyiségeket kapjanak, és a nagyterem is az ifjúsági rendezvények helyszíne legyen. Dorel Vasile szerint azonban az önkormányzatnak egyetlen célja van: Dorin Florea barátjának, Doru Borşannak akarja átjátszani az ifjúsági házat, hogy onnan aztán kiebrudaljanak mindenkit, és vendéglátó egységgé alakítsák át az egész épületet.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.