2010. december 10., 12:422010. december 10., 12:42
Markó elmondta: a magyar nyelvű oktatás általános javulása az anyanyelvű egyetemi képzés, ezen belül hangsúlyosan a tanárképzés érdeke is. Rámutatott: a romániai magyar felsőoktatási intézetek, a BBTE-től a Sapientiáig, a nagyváradi PKE-től a marosvásárhelyi orvosképzésig egyformán fontosak, őket egymás mellé kell állítani.
Élesen bírálta a román felsőoktatási rendszert, annak szerkezetét és bürokratizáltságát Magyari Tivadar. A BBTE magyar tagozatának vezetője arról is szólt, hogy a BBTE „magyar tagozata igényt tart arra, hogy erdélyi magyar felsőoktatás részének tekintsék, nem csak azért, mert itt tanul anyanyelvén a romániai magyar egyetemisták háromnegyede, hanem azért, mert a legtöbb szakon a felvételitől a szakdolgozat védéséig, a gólyabáltól a ballagásig a diákok a magyar nyelvet használják”. Magyari rámutatott: verseny és néha érdekellentét is kialakul az egyes, magyar oktatást biztosító egyetemek között, de számos közös fellépésre, közös munkára van lehetőség, és óvva intett bárkit attól, hogy ezen intézeteket egymás ellen kijátssza.
A Farkas utcai rendezvényen részt vett valamennyi romániai magyar felsőoktatást biztosító intézet vezetője, képviselője, mint a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.