Hirdetés

Markó decemberben dönt

Egynapos munkalátogatáson járt csütörtökön Szatmár megyében Markó Béla miniszterelnök-helyettes, aki többek között a Nagykárolyban zajló uniós finanszírozású munkálatokat is megtekintette. „Örvendetesnek tartom a károlyi fejlesztéseket, különösen, hogy eredményesen pályáznak. A Károlyi-kastély felújítása és a várost Szatmárnémetivel összekötő főút rehabilitálása is fontos a térség mindennapi életében” – vélte az RMDSZ-elnök.

Végh Balázs

2010. november 26., 04:532010. november 26., 04:53

Markó ugyanakkor meglátogatta a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium új épületét, mert fontosnak tartja odafigyelni az iskola sorsának alakulására. A szatmárnémeti körgyűrű kapcsán elhangzott, egyelőre csak a tervek szintjén létezik, de minden lehetőséget megragadnak a kivitelezésére, ám a válság nem kedvez a hasonló beruházásoknak. A látogatást összegző sajtóbeszélgetésen elhangzott, a tanügyi törvény 323 cikkelyéből hat hónap alatt alig százat vitatott meg a parlament. „Nem tudom, menynyire lehet operatívnak nevezni ezt a munkát, hiszen ősszel két hétvége alatt sokkal több cikkelyt tárgyalt meg a képviselőház, mint korábban fél év alatt, szám szerint 293-at. Emellett illegálisan módosította is azok tartalmát” – részletezte a szövetségi elnök, aki szerint ha a törvényt záros határidőn belül nem fogadja el a parlament, meginoghat a kormánykoalíció. „Az utóbbi időben elhangzott vádakra válaszképp le kell szögeznem, hogy az RMDSZ sem szélsőjobb, sem szélsőbal irányba nem kíván elbillenni, hanem megy a maga útján. Olyan politikát kell folytatnunk, amelybe egyenes irányú elképzelések férnek bele, hogy azok is egyet tudjanak érteni velünk, akik a nemzeti ügyeket tartják fontosnak, illetve azok is, akik a szociális gondok elkötelezettjei” – nyilatkozta a politikus, aki szerint azok a pártok, amelyekkel az RMDSZ az utóbbi húsz évben együttműködött, többször is megszegték adott szavukat. Markó ugyanakkor elmondta azt is, hogy az RMDSZ miniparlamentjének december 11-i ülésén fog egyértelmű választ adni a kérdésre, miszerint indul-e újabb szövetségi elnöki mandátumért.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés