2010. július 16., 09:332010. július 16., 09:33
László György megyei MPP-elnök a Krónikának elmondta, mivel jogerős törvényszéki végzés van arról, hogy Vass Imrét vissza kell helyezni az alpolgármesteri tisztségbe, a polgári párt nem fogadhatja el az újabb felfüggesztésről szóló tanácsi határozatot, és jogorvoslatért Maros megye prefektusához fordul. Kérdésünkre, hogy milyen indokkal távolították el ezúttal az alpolgármestert, a megyei elnök elmondta: Zsigmond Vencel polgármester csak annyit tudott érvként felhozni, hogy valaki nem lehet kormányon és ellenzékben is.
Tehát ő úgy tekinti, az alpolgármesterség azt jelenti, hogy az illető kormányzati szerepet vállal, ugyanakkor tehát nem lehet az ellenzéknek tekintett MPP képviselője is. László György úgy véli, a hónapok óta tartó viszály hátterében az áll, hogy Vass Imre az Emberi Jogvédelmi Országos Szervezethez (OADO) fordult, jelezte a polgármester által szerinte elkövetett vétségeket, és ez a szervezet a korrupciós ügyeket kivizsgáló hatósághoz, valamint az önkormányzatokat felügyelő minisztériumhoz is eljuttatta az információkat, ennek nyomán eljárás indult Zsigmond Vencel polgármester ellen. Vass Imre vezetésével a makfalvi MPP-s tanácsosok korábban kitették a makfalvi polgármesteri hivatal épületére a székely zászlót, amiért Zsigmond Vencel polgármester rendőrségi feljelentést tett a csoport ellen, ennek nyomán a zászlót eltávolították a községházáról.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.