2009. április 15., 09:032009. április 15., 09:03
Berszán Lajos maga is foglalkozik gyimesi és moldvai csángó gyermekekkel, akik az általa vezetett gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Líceumban tanulnak. Pusztinán tavaly májusban már tartottak magyar nyelvű misét, a pusztinai plébános akkor azoknak a tiszteletére engedélyezte azt, akik Bakóban részt vettek a Teleki László Alapítvány által rendezett, Veszélyeztetett Örökség – Veszélyeztetett Kultúrák című kétnapos nemzetközi tudományos konferencián. Két héttel később az ugyancsak moldvai Magyarfaluban mutattak be magyar nyelvű szentmisét, az ott felújított Magyar Ház felszentelése alkalmából.
Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) oktatási felelőse akkor az MTI-nek nyilatkozva úgy értékelte e szertartásokat, hogy ha lassan is, de kezd olvadni a magyar misézéssel kapcsolatos „vastag jég” Moldvában.
Mint ismeretes, a csángómagyarok általános problémája, hogy a katolikus egyház eddig nem engedélyezte számukra az anyanyelven tartandó misét. Az Európa Tanács ajánlása ugyanakkor – felismerve a vallás fontosságát a csángók azonosságtudatában – korábban már kimondta: a csángók „római katolikus vallású, nem homogén csoportot” alkotnak, ezért lehetőséget kell nyújtani számukra az anyanyelvű római katolikus misék hallgatására, valamint arra, hogy egyházi énekeiket anyanyelvükön adhassák elő.
Petru Gerghel, Iaşi római katolikus megyés püspöke korábban csak akkor engedélyezte a magyar nyelvű misézést egy-egy gyülekezetben, ha meggyőződik arról, hogy a híveknek legkevesebb két százaléka nem beszéli a román nyelvet. A megyés püspök azóta belátóbb álláspontra helyezkedett, amit az is jelez, hogy a püspökség székhelyén, Iaşi-ban most már megengedi, hogy minden második vasárnap lehessen magyar nyelvű mise.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.