Hirdetés

Magyarul is olvashatják Kolozsvár nevét a Györgyfalva felől érkezők

•  Fotó: Páva Adorján

Fotó: Páva Adorján

Újabb többnyelvű helységnévtáblával büszkélkedik Kolozsvár: az útügyi hatóság munkatársai a kincses város Györgyfalva felőli bejáratánál is kihelyezték a háromnyelvű, Cluj Napoca-Kolozsvár-Klausenburg feliratú táblát, immár az út mindkét oldalán.

Páva Adorján

2018. július 11., 12:172018. július 11., 12:17

2018. július 11., 19:542018. július 11., 19:54

A tájékoztató feliratok ügyében – mint ismeretes – a Minority Rights Egyesület nyert pert még 2017 februárjában a polgármesteri hivatallal szemben: az alapfokú ítélet a többnyelvű – a román és a magyar feliratokat tartalmazó – helységnévtáblák kihelyezésére kényszerítette a városházát. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az önkormányzat megfellebbezi az ítéletet,

Emil Boc polgármester tavaly áprilisban bejelentette, hogy nem óvják meg az elsőfokú döntést, sőt a kincses város német megnevezését is feltüntetik.

Hirdetés

Egyúttal a város római kori eredetére is utalni kívánnak azzal, hogy a háromnyelvű helységnévtábla fölé egy másikat is felszerelnek, amely a település római kori megnevezését tartalmazza.

•  Fotó: Páva Adorján Galéria

Fotó: Páva Adorján

Az első táblát a város szászfenesi bejáratánál helyezték ki tavaly május 16-án, majd az az Apahida, az Erdőfelek és a Kisbács felé vezető úton is feltüntették három nyelven Kolozsvár nevét. Ugyanakkor

a munka lassan halad,

hiszen összesen 16 helyen kellene kihelyezni a többnyelvű helységnévtáblákat – a folyamat elhúzódása miatt a civilek már több figyelemfelkeltő és tiltakozó akciót szerveztek.

korábban írtuk

Ismét üzent Bocnak a többnyelvű helységnévtáblák ügyében a Musai-Muszáj
Ismét üzent Bocnak a többnyelvű helységnévtáblák ügyében a Musai-Muszáj

Újra kihelyezte a kolozsvári polgármesteri hivatal udvarára a háromnyelvű helységnévtáblával felszerelt biciklijét a Musai-Muszáj, a civil akciócsoport Emil Boc polgármesternek is üzent.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés