„A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a románok a lakosság 90 százalékát teszik ki, míg a magyar kisebbség aránya mindössze 6 százalékos, így azáltal, hogy nem fogtunk össze, rendkívül megnehezítettük a dolgunkat – nyilatkozta lapunknak Kocsis András. A megyei elnök elmondta, az RMDSZ hét településen indít polgármesterjelöltet, a szövetség színeiben ugyanakkor 240 személy méretkezik meg a tanácsosi mandátumokért folyó versenyben. A Beszterce-Naszód megyei RMDSZ a harminc jelöltből két-három személyt szeretne bejuttatni a megyei önkormányzat képviselő-testületébe.
Az MPP a megye azon településein állított polgármesterjelölteket, ahol a legnagyobb a magyarság számaránya, a tanácsosjelöltek számáról az alakulat még mindig nem közölt pontos adatokat. Szoros küzdelem várható Árpástón, ahol az MPP Márton Jánost jelölte a polgármesteri tisztségre, illetve egy 17 tanácsosjelöltet felsorakoztató listát is benyújtott. Az 56 éves magyardécsei vállalkozó a megye egyetlen RMDSZ-es polgármesterével, Joó Jánossal verseng majd a 70 százalékos magyar többségű település lakóinak a voksaiért. „Nem akartam feltétlenül polgármester lenni, hanem inkább tanácsosi mandátumra pályáztam volna – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Márton János. – Az RMDSZ – amelynek én is tagja voltam – azonban soha nem javasolt, ezért átigazoltam az MPP-hez, hiszen ők támogatnak engem.” Magyar–magyar párharc várható még Felőrön is, ahol Bartha Rudolf, az MPP jelöltje az RMDSZ-es Kertész Csabával küzd meg a szavazatokért június elsején.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.