
Fotó: Agerpres
2010. december 02., 08:022010. december 02., 08:02
Magyarellenes jelszavakat skandáltak tegnapi marosvásárhelyi tüntetésükön az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) tagjai. Az akció hatására Frunda György RMDSZ-es szenátor felszólította a maros megyei prefektust, hogy hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a tüntetők ellen.
A szélsőjobboldali román szervezet annak ellenére szervezett tiltakozó megmozdulást Marosvásárhelyen, hogy az önkormányzat visszavonta a számukra korábban kiadott engedélyt. Az Új Jobboldal vezetői a honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy „a magyar szeparatizmus” ellen fognak utcára vonulni. Tudor Ionescu, a szervezet elnöke hangsúlyozta: ők Erdély Romániával való egyesülésének 92. évfordulóját, Románia nemzeti napját ünneplik, felvonulásuk senki és semmi ellen nem irányul.
Arra a kérdésre, miért tartották meg engedély nélkül a felvonulást, elmondta: szerinte törvénytelenül járt el a polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel korábban kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. Ionescu szerint erre a helyi hatóságok is rájöttek, ezért tarthatták meg normális körülmények között a felvonulást.
| Markó Béla a parlament hétfői, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott díszülésén mondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarság 1918. december 1-jét „veszteségként, az államiság elvesztéseként élte meg”. Rámutatott, a magyarok számára ez a nap mást jelent, mint a románoknak, akiknek ez „hatalmas győzelem”. Emlékeztetett, hogy az akkori magyarok nagyon sokat vártak a Gyulafehérvári Kiáltványtól, mely kimondta, hogy „Erdély valamennyi népe saját nyelvén tanulhat és igazgathatja magát, a soraiból kikerülő személyek révén”. Ezeknek az ígéreteknek csupán egy része valósult meg, a többit ezután kell gyakorlatba ültetni, vélte a szövetségi elnök a magyarnyelvű oktatás körüli vitára utalva. Mint hangsúlyozta, az RMDSZ tiszteletben tartja más népek ünnepeit, és képviselői részt vesznek a december 1-i ünnepségeken. |
A járdán haladó mintegy 200 tüntetőt végig népes csendőri kordon kísérte, a zömében fiatal résztvevők a szervezet zászlajával és román nemzeti lobogókkal, valamint Avram Iancu arcképével vonultak végig a városközponton, egyebek közt azt skandálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, „Nagy-Románia újból a régi határok közé!”, és a román nyelv „egyeduralmát” szorgalmazták. A tüntetést korábban jóváhagyta az önkormányzat illetékes bizottsága, de a polgármesteri hivatal a rendezvény uszító jellegére hivatkozva visszavonta az engedélyt. Erre többek között Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kérte a hivatalt, kifejtve, hogy nem kellene pártolni az Új Jobboldal „ócska és meghaladott nacionalizmusát”. A szervezet tagjai egyébként a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat.
Az Új Jobboldal tüntetése nyomán kisebb botrányra került sor a Maros megyei prefektúra székhelyén, ahol a szélsőjobboldaliak megérkeztekor Frunda György RMDSZ-es szenátor is tartózkodott. A honatya felszólította Marius Paşcan kormánybiztost, hívja ki a „SRI-t, a miliciát és a katonaságot” a magyarellenes jelszavakat skandáló tüntetők ellen, a prefektus azonban úgy vélte, az akcióban nincs semmi törvényellenes. Frunda György „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy a tiltakozók a román nyelv egyeduralmát szorgalmazzák, a prefektus azonban kijelentette: semmit sem tehet, hogy meggátolja őket ebben. A honatya ekkor felszólította, hogy a törvényes rend őrzőjeként hívja ki a rendvédelmi szerveket. Erre azonban nem került sor, a tüntetés incidensek nélkül ért véget.
A szélsőjobboldali szervezet tiltakozó megmozdulását figyelemmel kísérte Vitus Örs, a Jobbik erdélyi baráti körének elnöke is, aki korábban tiltakozást akart szervezni az Új Jobboldal felvonulása ellen. Azt tervezték, hogy az 1989-es forradalom vásárhelyi magyar és román áldozatainak emlékművénél gyertyát gyújtanak, ami – mint mondta – azt jelképezte volna, hogy a sovinizmus a kommunizmus egyik öröksége. Erről a szándékukról azonban letettek, miután a polgármesteri hivatal visszavonta az Új Jobboldal tüntetésére vonatkozó engedélyt. A Jobbik-szimpatizánsok közleményükben örömüknek adtak hangot, hogy „idén december 1-jén, Marosvásárhelyen nem lehet majd magyarellenes szlogeneket hallani”.
| Történelmi valótlanságok hangoztatásával, a romániai holokausztért is felelős egykori fasiszta szervezet, a Vasgárda egyik volt vezérének a népszerűsítésével vádolja a román közszolgálati televíziót hatvan romániai értelmiségi egy tiltakozó levélben, amelyet romániai vezető politikusoknak és nyugat-európai államok nagyköveteinek is elküldtek. Az értelmiségiek azt kifogásolják, hogy a Román Televízió november 21-én olyan adást sugárzott, amelyben Ion Cristoiu neves újságíró „romantikus hősnek és erkölcsös személynek” nevezte Corneliu Zelea Codreanu egykori vasgárdista vezért. A levél aláírói szerint Cristoiu figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az említett politikai csoportosulás fasiszta eszméket vallott, közreműködött a romániai holokauszt előkészítésében, a szervezetet és magát Codreanut is felelősség terheli több román politikai és kulturális személyiség meggyilkolásáért. Codreanut 1938-ban kivégezték. A tiltakozók felszólították Alexandru Lăzescut, a Román Televízió vezérigazgatóját, határolódjék el az adásban elhangzottaktól. Hangsúlyozták, az újságíró kijelentései nemcsak „valótlan történelmi adatoknak az elfogadtatására irányuló törekvések”, hanem súlyosan sértik a vasgárdista mozgalom áldozatainak az emlékét is. Az aláírók azt is kérik a vezérigazgatótól, hogy büntesse meg a televízió munkatársait, akik az aláírók szerint szakmailag felelősek az adás elkészítéséért és sugárzásáért. |
Eközben Kolozsváron a Szociáldemokrata Párt (PSD) több mint száz helyi tagja vonult a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé, ahol egy levelet adtak át az egyik hivatalnoknak, melyben az ellen tiltakoztak, hogy a budapesti hatóságok nem engedélyezték, hogy a román diplomácia a Nemzeti Színházban ünnepelje december 1-jét.
A felvonulók egy csokor vörös szegfűt is át akartak adni, azonban a hivatalnok nem fogadta el, így azt a diplomáciai székhely kapuja előtt hagyták. Mircea Jorj megyei PSD-elnök szerint a virágokkal azt szerették volna elérni, hogy „újra kinyíljon a románok orrára csapott ajtó”. Mint mondta, a levelet ma Magyarország bukaresti nagykövetségére is elküldik.
Tegnap délutánra az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza is összejövetelt hirdetett a kincses város Főterére, ahol a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni.
Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis a szélsőjobboldali magyar alakulat nyolc tagját már a városba való érkezése után, a Szentegyház utcai Agapé vendéglő előtt „lekapcsolta” a rendőrség. Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerint a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak.
Míg a fiatalokkal jegyzőkönyvet írattak, a Szent Mihály-templom előtt a csendőrség több autója, illetve tucatnyi rendőr várakozott. Megjelent a helyszínen az Új Jobboldal néhány tagja is, ám incidens nem történt.
A gárdisták korábban kérték a felvonulásuk engedélyezését a polgármesteri hivataltól, amit az intézmény elutasított azzal az indokkal, hogy a városközpontban a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvények zajlanak.
A szervezet tagjai a Szent Mihály-templomtól a Farkas utcai Szent György-szoborhoz indultak volna, ahol verses megemlékezést akartak tartani. Az Új Magyar Gárda „székely szakasza” múlt év december elsején is megemlékezést szervezett a kincses város Főterén, ahhonnan akkor álarcos rohamrendőrök vitték el őket.
Bukarestben is kisebb – igaz, politikai természetű – incidens árnyékolta be a hivatalos állami megemlékezéseket. Az asztanai EBESZ-konferencián részt vevő Traian Băsescu államfő távollétében ugyanis nem az alkotmány szerint őt követő szenátusi elnököt, az ellenzéki Mircea Geoanát fogadták katonai tiszteletadással, hanem Emil Boc kormányfőt, akit viszont a tömeg kifütyült. Geoană közleményben követelt vizsgálatot az „incidens” miatt, Boc ugyanakkor azzal védekezett: az államfő őt jelölte ki képviselőjeként az ünnepségre.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.