2010. november 23., 08:522010. november 23., 08:52
Az ellenzéki politikus szerint a hatóságoknak az ügyben is fel kellene világosítaniuk a lakosságot, hogy több tisztségviselő miért igényelt magyar állampolgárságot. Frătean tegnapi sajtótájékoztatóján úgy vélte, az erdélyieknek, és általában a románoknak, el kellene magyarázni, mi a valós helyzet, ugyanis szerinte aggasztó, hogy az SZNT tagjai a hétvégén a budapesti Országházban nyilvánították ki a székelyföldi autonómia iránti igényüket.
„Az SZNT területi autonómiát kér, ami azt jelentené, hogy Maros megyét kettéosztanák. Nem értem, nem hiszem el a magyar hatóságok békítőnek beállított nyilatkozatait, miközben nem engedélyezték, hogy Románia nemzeti ünnepét a budapesti nemzeti színházban ünnepelje a román közösség” – jelentette ki a politikus. Úgy vélte, aggasztó, hogy „mindenki, élen az erdélyi magyar elöljárókkal kettős állampolgárságot csináltat, és közben az államfő, a kormány nem ismerteti álláspontját. „Ez bennünk régi aggodalmat ébreszt, amelyről azt hittük, hogy elmúlt” – mondta.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.