2010. február 18., 08:562010. február 18., 08:56
Aurel Dionisie Agache azt állítja, hogy Tőkés állításával ellentétben apja nem volt a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté besúgója.
Az ifjabbik Agache tegnap közölte, erről igazolást kapott már 2006-ban a Szekuritáté irattárát átvilágító bizottságtól. A rendőrtiszt fia azt kéri Tőkéstől, hogy közölje vele, kik voltak a megfigyelt személyek, milyen jellegű információkat szolgáltatott róluk apja a titkosszolgálatnak, és a jelentéseknek milyen konkrét következményei voltak a figyelemmel kísért személyekre nézve.
Mint ismeretes, Aurel Agache volt rendőrtisztet az 1989-es forradalom napjaiban Kézdivásárhelyen ölte meg a feldühödött tömeg, amely a tisztet a Ceauşescu-féle rezsim egyik legagresszívebb kiszolgálójának tartotta.
A történtek miatt indított vizsgálat során öt kézdivásárhelyi személyt ítélt háromtól hét évig terjedő börtönbüntetésre a bíróság 2001-ben. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, Tőkés kedden hozta nyilvánosságra azoknak a volt rendőrtiszteknek a nevét, akik 1975 és 1989 között a református egyház papjait és a velük kapcsolatban álló személyeket figyelték meg, illetve szervezték be.
Az adatok az EP-képviselő és családja megfigyelési aktájából származnak, összesen 154 szeku-tisztet azonosítottak. Ezen a listán szerepel Aurel Agache is.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.