Hirdetés

Magyar tanügyi gondok

A pedagógusok szerint ma a romániai magyar oktatásra különböző veszélyek leselkednek – mutat rá egyebek mellett az a jelentés, amelyet Pásztor Gabriella RMDSZ-es államtanácsos készített a hétvégi marosvásárhelyi oktatói fórumon elhangzottak alapján. A dokumentum egyaránt tartalmazza ezeket a veszélyeket, s körvonalazza a megoldási javaslatokat.

Krónika

2010. március 09., 09:262010. március 09., 09:26

A romániai magyar oktatás számára jelen pillanatban a fejkvótán alapuló finanszírozási rendszer szeptemberre tervezett bevezetése jelenti a legnagyobb gondot. Sok helyütt ugyanis az alacsony diáklétszám miatt osztályokat, iskolákat kell összevonni, így több településen is ingázásra kényszerülnek a magyar diákok.

A Pásztor Gabriella által összeállított jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy fennáll a veszély: a megszűnő magyar osztályok diákjait lehet, hogy inkább román osztályokba íratják majd át az ősztől a szülők, semhogy vállalják az ingázással járó költségeket, illetve a plusz stresszt. A szociálisan hátrányos helyzetű családok nem tudják felvállalni a diákok ingáztatását, a bérletek kifizetése sokszor késik, a pályázható támogatások esetlegesek – mutat rá a dokumentum, amely további problémaként említi azt is, hogy a legtöbb település nem rendelkezik iskolabusszal.

Azokból az osztályokból, amelyekben az összevonás miatt több évfolyam is kénytelen együtt tanulni, a legtöbb szülő kimenekíti gyermekét, és vagy vállalja az ingázás költségeit, és beutaztatja a legközelebbi magyar iskolába a gyereket, vagy sokkal valószínűbb, hogy román tagozatra íratja. Hiszen a létszámnövelés egyértelmű velejárója a színvonal csökkenése – vonták le következtetésként a hétvégi tanácskozáson a pedagógusok, akik attól is tartanak, hogy az összevonások következtében rengeteg oktató marad állás nélkül.
Gondként hozták fel az erdélyi és partiumi oktatási szakemberek, hogy bár a tanügyminisztériumtól a megyéknek leosztott fizetésalap számottevően nem változott a tavalyhoz képest, a nyilvánosságra hozott adatok mindössze plusz/mínusz 10 százalékos eltérést mutatnak, nem igazságos a települések közötti megosztás.

Mint hangsúlyozták, a helyi önkormányzatoknak, illetve iskoláknak leosztott összegek esetében olyan extrém helyzetek is vannak, amikor a tavalyhoz viszonyítva a plusz/mínusz 50 százalékot is eléri a különbség, a vonatkozó, 1618-as kormányhatározat azonban nem teszi lehetővé, hogy bár egy megyén belül újra lehessen osztani a pénzeket, hogy mindenki a lehető legjobban járjon. Pedig jelenleg több helyen is fennáll a veszély, hogy július–augusztus után már nem lesz pénz a tanári bérek kifizetésére.

A romániai magyar pedagógusok javasolták további objektív differenciáló együtthatók bevezetését, jelenleg ugyanis a differenciálás csupán oktatási szintekre, oktatási környezetre (város, falu), illetve kisebbségi oktatásra van lebontva. A differenciált koefficiensekkel kapcsolatban jelezték továbbá, hogy növelni kell a „fejadagot” a step by step típusú osztályok esetében, mivel a jelenleg hatályos törvény két tanítónőt enged meg osztályonként, az új rendszer viszont csak egynek a fizetésére biztosít finanszírozást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés