2009. szeptember 18., 16:252009. szeptember 18., 16:25
Seszták Oszkár, a szabolcsi önkormányzati közgyűlés elnöke a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón elmondta: egészségügyi, idegenforgalmi, közlekedési és környezetvédelmi pályázatok benyújtását tervezik. Oleg Havasi kárpátaljai közigazgatási kormányzó a legfontosabbnak az árvízvédelmi fejlesztéseket tartotta, mivel a Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr a legárvízveszélyesebb folyók közé tartozik. Csehi Árpád, a romániai Szatmár Megyei Tanács elnöke szerint a tervezett pályázatokkal jelentős uniós forrásokat szeretnének bevonni a határ menti fejlesztésekbe.
Seszták Oszkár szerint egyebek mellett egészségügyi szűrőbuszokat szeretnének munkába állítani a szomszédos területeken. Idegenforgalmi célból feltérképezik a három terület műemlékeit is, hogy - ugyancsak pályázati támogatásból - rendbe hozhassák őket. Szó van megújuló energiaforrások felkutatásáról, közös hasznosításáról, valamint közutak korszerűsítéséről és kerékpárutak építéséről is. A vízügyi pályázatok pedig nemcsak az árvízvédelmet érintik majd, hanem a felszín alatti vizek közös védelmét, a vízgazdálkodás javítását és a termálvizek lelőhelyeinek feltárását, hasznosítását is.
Oleg Havasi megemlítette azt is, hogy a területek között a korábban kötött együttműködési megállapodás októberben lejár, és azokat nem csak megújítják, hanem új feladatokat is megjelölnek a kapcsolatok további erősítésére.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke - aki szintén részt vett a tárgyaláson - az elmondottakhoz hozzáfűzte: az önkormányzati és közigazgatási szervezetek pályázatai mellett a három terület gazdasági szervezetei, intézményei szintén pályáznak együtt uniós forrásokra, tevékenységük fejlesztésére.
Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.