2010. június 07., 09:372010. június 07., 09:37
„A rendszerváltás óta eltelt húsz év után oda jutottunk, hogy Váradnak nincs olyan információbázisa, ahol filmezett anyagokból értesülhetnének az érdeklődők az eseményekről” – magyarázta Villányi Zoltán a portál szombat délutáni bemutatóján. A 90-es évek elején az első helyi tévécsatorna, a TVO még sugárzott magyar nyelven, majd ennek megszűnése után jelent meg a ma is működő kábeltévéadás, a TVS.
Ennek hamarosan külön magyar csatornája indult TVS2 néven, ám néhány év alatt meg is szűnt. Ma a TVS mindössze egy ötperces magyar nyelvű híradót szolgáltat naponta, és ebben is kizárólag a román összeállításban megjelent hírek fordításai jelennek meg, a város 27 százalékos magyar közösségét érintő eseményekről említés sincs – méltatlankodott a szakember.
Bár két megyei napilap is megjelenik magyarul, emellett van rádió és internetes hírportál is, az innen küldött videoanyagok a magyarországi tévék szerkesztőségeinek szűrésén esnek át, ezért van igény és szükség egy olyan felületre, ahol minden, az itteni magyarokat érintő kérdésről szó esik – mondta Villányi.
Bár az erdélyi magyar televízió ötlete már 1989 előtt megszületett, különböző okok miatt még a mostanában induló adás sem olyan, mint amilyennek eredetileg tervezték – mesélte a bemutatón Csép Sándor kolozsvári televíziós szakember. Felidézte: a kezdetekkor Medgyessy Péter magyar miniszterelnök ígért egymilliárd forintot a projektre, de lemondatásával és Gyurcsány Ferenc érkezésével ebből összesen 300 millió maradt. „Sokan azt mondták, ennyiből lehetetlen televíziót indítani, pedig a kolozsvári tévét nulla lejjel kezdtük” – méltatlankodott Csép Sándor.
Az orgánum megszületett, de Csép nehezményezi, hogy a működtetők nem vették fel a kapcsolatot a magyar szakemberekkel, hanem egy menedzserre bízták a vezetést. A most induló váradi portál szerinte azért is különösen jelentős, mert olyan közösséget alakít ki az internetes nézők között, amilyet a hagyományos technikával lehetetlen lenne létrehozni. A varadvideo.ro-n a tudósítások mellett érdekes embereket is bemutatnak, például Románia favágóbajnokát, aki Bihar megyei, a térség utolsó citerakészítőjét, vagy a táncoló szalontai nagymamákat – ígéri Villányi Zoltán.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.