
Delorean Gyula (képünkön) személyében ismét magyar alprefektusa van Bihar megyének. A Nagyváradon éveken keresztül városi tanácsosként tevékenykedő RMDSZ-es politikus lapunknak elmondta, megbízatását szakmai kihívásnak, tapasztalatszerzésnek tekinti.
2014. augusztus 24., 12:482014. augusztus 24., 12:48
Nem fél a rá váró megmérettetéstől, mert meglátása, hogy önkormányzati tevékenysége „jó iskola” volt számára. Tisztában van a magas elvárásokkal, pontos hatásköre azonban még számára is ismeretlen, Claudiu Pop kormánymegbízottól függ.
Bár a sajtóban korábban megjelent hírek szerint Deloreannak (képünkön) összeférhetetlenségi problémái adódhatnak abból, hogy csak köztisztviselői munkakörbe lépése után mondott le a városi tanácsosi mandátumáról, lapunk kérdésére cáfolta ezt, rámutatva: május 19-én önszántából mondott le, és nem indult vizsgálat ellene a kétnapos késés miatt.
Delorean Gyulát Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke is alkalmasnak tartja a tisztség betöltésére. Elmondta, a 25 százalékban magyarok által lakott megyében természetes jelenségnek kell lennie a magyar alprefektusnak. „Bihar megyében korábban is voltak már magyar kormánymegbízott-helyettesek, így ez a kinevezés nem jelent újdonságot, viszont általánosítani kellene” – fogalmazott a Krónikának a parlamenti képviselő.
Mint ismeretes, a magyar prefektusi, illetve alprefektusi kinevezések az RMDSZ pár hónappal ezelőtti kormányra lépésével váltak aktuálissá, és bár a partiumi megyeszékhely kormányhivatalában esedékes váltás már akkor szóba került, Delorean Gyula beiktatására csak most kerülhet sor, hogy a legutóbbi kormányülésen hozott határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben. Az RMDSZ-es politikus Cristian Bitea helyére érkezik, aki ezentúl kormányzati felügyelőként dolgozik majd.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!