A két politikai alakulat közötti találkozóra annak betudhatóan kerül sor, hogy Tőkés László EMNT-elnök elhárította Markó Béla korábbi javaslatát, miszerint az RMDSZ és az EMNT kössön az MPP kizárásával választási megállapodást. Markó Bélához és Szász Jenőhöz intézett levelében a református püspök arra tett javaslatot a két pártelnöknek, hogy az általa vezetett EMNT, valamint a szövetség és a polgári alakulat kössön hárompillérű megegyezést a parlamenti összefogás érdekében. „Meggyőződésem, hogy a nemzetpolitika nem épülhet a kizáró jellegű vagylagosságra. Ezért javaslom azt a kompromisszumos megoldást, hogy hárompillérű legyen a megegyezés. Amennyiben viszont ragaszkodnak a pártpolitikai logika diktálta – és e szempontból érthető – kétszereplős tárgyaláshoz, annyiban sok sikert kívánok a holnapi RMDSZ–MPP-megbeszéléshez” – szerepel Tőkés tegnapi levelében. Erre reagálva Markó az MTI-nek elmondta: mivel Tőkés nyíltan nem vállalja, hogy ő az RMDSZ-en kívüli csoportosulás vezetője, megpróbálnak egyezségre jutni az MPP-vel. Megismételte: azt szerette volna, hogy Tőkés legyen az a partner, akivel egy lehetséges együttműködésről tárgyalnak. „Ha ettől visszalépett, tartom magam keddi ígéretemhez, és munkatársaim találkozni fognak az MPP küldöttségével” – nyilatkozta a szövetségi elnök. Szász Jenő MPP-elnök közölte: részt vesznek a mai egyeztetésen.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.