
Fotó: Barabás Ákos
Noha azt tervezték, hogy múlt év végéig átadják a lövétei szennyvízhálózatot, a munkálatok befejezése csúszott. A munkálatok folytatására legutóbb 560 ezer lejt kapott a Hargita megyei település a fejlesztési minisztériumtól, amelynek eddig nagyjából a 40 százalékát költötték el – magyarázta érdeklődésünkre Lázár Zoltán polgármester.
2016. január 12., 12:192016. január 12., 12:19
A pénzből a derítőállomás automatizálását és a villamoshálózat kiépítését végezték el, valamint a rendszer működtetéséhez szükséges pumpákat is felszerelték. A szennyvízvezetékek lefektetése már korábban megtörtént.
A háztartások legalább harminc százalékának kellene csatlakoznia az újonnan kiépített rendszerre ahhoz, hogy elvégezhessék a használatbaadást megelőző műszaki próbát, ám ez még nem történt meg. Jelenleg a bekötések megtervezése van folyamatban, illetve a lakossági igényeket mérik fel. „Lehetne ugyan dolgozni a csatlakoztatásokkal is, de egyelőre nincsenek konkrét igények. Két-három hónap múlva már más lesz a helyzet” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a csatornahálózat több szempontból is fontos.
Főleg környezetvédelmi, illetve kényelmi okokat említett, de hozzátette, amennyiben van működőképes csatornahálózat, annak a használatára törvény is kötelezi a lakókat. Egyelőre nem tudni, mennyit kell majd fizetni a szolgáltatásért, ezt a rendszerre csatlakozók létszámának függvényében határozzák meg. Noha a mellékutcákban nem okoz problémát a gazdaságok rácsatlakoztatása a szennyvízhálózatra, ez nem így van a 132-es megyei út menti háztartások esetében. Az utat ugyanis nemrég korszerűsítették, a beruházást egy európai uniós pályázat révén valósíthatta meg a Hargita megyei önkormányzat, így még évekig nem szabadna feltörni a leterített aszfaltréteget.
„A megyei közgyűlésnél döntik el, hogy miként oldjuk meg a bekötéseket a főút mentén” – magyarázta Lövéte polgármestere, hozzátéve, hogy folyamatos egyeztetések vannak a helyi és a megyei önkormányzat illetékesei között a megfelelő megoldások megtalálása érdekében. Arra a kérdésünkre, hogy a vitatott aszfaltréteg esetleges feltörése esetén a rácsatlakozóknak kell-e majd megtéríteniük az út helyreállítását, a település elöljárója nem tudott választ adni. Az eredeti elképzelés szerint minden esetben az igénylőknek kell kifizetniük a bekötési költségeket.
Lázár Zoltán ugyanakkor abban reménykedik, hogy nem kell majd kárt tenni a korszerűsített útban, hiszen a napjainkban használt technológia lehetővé teszi azt is, hogy nemcsak az aknákhoz, hanem a vezetékekhez is csatlakoztatni tudják a háztartásokat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!