Hirdetés

Lezuhant egy MiG 21 Lancer Aranyosgyéresen - nincsenek túlélők

Lezuhant egy MiG-21 Lancer típusú repülőgép tegnap Aranyosgyéres közelében. Az eddigi értesülések szerint a gép fedélzetén két személy tartózkodott. A Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy a pilóta és a másodpilóta nem tudott idejében katapultálni, egyikük sem élte túl a balesetet.

Krónika

2010. november 01., 13:092010. november 01., 13:09

Lezuhant egy MiG 21-Lancer típusú repülőgép tegnap délben Aranyosgyéres közelében. Az eddigi értesülések szerint a gép fedélzetén két személy tartózkodott. A Védelmi Minisztérium már bejelentette, hogy a pilóta és a másodpilóta nem tudott idejében katapultálni, egyikük sem élte túl a balesetet. A gép gyakorlórepülésről tért vissza a Kolozs megyei légitámaszpont felé, egyelőre nem tudni, mi okozta a szerencsétlenséget.

A baleset helyszínén tegnap délután a kolozsvári katonai ügyészség egyik ügyésze vizsgálódott. Az elmúlt húsz év alatt számos MiG típusú repülőgép zuhant le, többségében műszaki hibák miatt. Az elmúlt két évtizedben 27 légiszerencsétlenség történt, 1993-ban két katonai gép össze is ütközött gyakorlat közben. Összesen 61 személy vesztette életét, a katonai gépek baleseteinek mindössze két túlélője van. A román hadsereg jelenleg felújított MiG-21-eseket használ. Teodor Meleşcanu, a szenátus védelmi bizottságának ellenzéki, nemzeti liberális párti elnöke szerint a tegnapi baleset oka az esetleges műszaki hibán vagy emberi mulasztáson túlmenően a fejlesztésre szánható keret szűkössége. n krónika



A repülő Trabantok: eddig többtucatnyi MiG zuhant le

Románia eredetileg 2010-ig szerette volna lecserélni a légvédelmét jelenleg ellátó MiG-21 Lancereket, a határidőt azonban a nehéz gazdasági helyzet miatt a kormány 2013-ra tolta ki. A Legfelsőbb Védelmi Tanács ez év márciusában 24 használt amerikai F16-os vadászgép beszerzéséről határozott, de az augusztusi határidőre nem tudta kifizetni a repülők első részletét. Emil Boc miniszterelnök kijelentette, egész évben nem jut pénz repülőbeszerzésre, így megtörténhet, hogy a MiG-21-esek 2013 után is üzemben maradnak.

A román hadsereg 1958 és 1985 között összesen 400 MiG-21-es vadászrepülőgépet vásárolt a Szovjetuniótól, mára mintegy háromtucatnyi van ezek közül repülőképes állapotban. MiG-ek korszerűsítésében a bákói Aerostar repülőgyár az izraeli Elbit Sistems társasággal működött együtt, a felújított gépek kapták a Lancer nevet. A bákói gyár száztíz gép korszerűsítésére kapott megrendelést 1993 szeptemberében.

Egy, a minisztérium által készíttetett tanulmány már 1995-ben elhibázottnak ítélte a felújítási programot, mely repülőgépenként mintegy 3 millió dollárjába került a román költségvetésnek. A tegnap lezuhant MiG a 34., amelyet a román légierő 1990 óta békeidőben veszített el, a lezuhant gépek között van MiG-21-es, 23-as, 28-as és Lancer is. Legtöbbjük tragédiáját műszaki hiba okozta.

A Lancerek közül több is emlékezetes balesetet szenvedett. 2008 árciusában például éppen akkor kényszerült katapultálásra a tordai hasadék szomszédságában egy gép pilótája, amikor Bukarestben a NATO-tagságra pályázó országok miniszterelnökei csúcstalálkozójuk záródokumentumát szövegezték. 2002 októberében minisztériumi bizottság is megállapította, hogy felületes munkát végeznek a bákói szerelőcsarnokokban. Akkor azt vizsgálták, hogy miért ejtett el néhány héttel korábban egy bombát Bákó határában egy Lancer.

A vizsgálat kiderítette, működési hiba miatt a futómű bevonását elindító gomb benyomásával a pilóta – akaratán kívül – a szállított bombákat is kioldotta. Ezt a hibát kilenc MiG-21 Lancernél fedezték fel. A felújított MiG-eket egy pilóta olyanoknak találta, mint amikor egy Trabantba fedélzeti számítógépet szerelnek. Az elmúlt két évtizedben akadt olyan baleset is, amelyet a pilótafülke ablakának csapódó madarak okoztak, és olyan is, amelyben a pilóták hibáztak. Az utóbbi kategóriába tartozik az a 2004 augusztusában történt baleset, amely során Marosvásárhely közelében a levegőben ütközött össze két Lancer. Akkor a pilótáknak sikerült katapultálniuk, az egyik gép roncsai azonban lakott területre estek.

Gazda Árpád

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés