
2010. június 16., 08:102010. június 16., 08:10
Erdély- és Partium-szerte gondot okozott a hétfő délutáni, illetve esti ítéletidő. A legkomolyabb fennakadást Szatmár megyében a határátkelők lezárása okozta, hétfő este tíz órakor a megye mindhárom határátkelőjét lezárták, mivel áram hiányában a két szomszédos országban nem működtek az ellenőrzéshez szükséges számítógépes rendszerek.
Nem a román fél hibájából szünetel a forgalom az átkelési pontokon – nyilatkozta Oana Totorean, a Szatmár Megyei Határrendészet szóvivője, aki elmondta, hogy a Pete–Csengersima, a Csanálos–Vállaj és a Halmi–Nevetlenfalu közötti átkelőket azért zárták le, mert a szomszédos országok vámházai a vihar hatására áram nélkül maradtak. Mindhárom átkelőn reggelre ígérték a probléma elhárítását, ez azonban tegnap délelőttig nem történt meg.
A magyar oldalon még időben értesítették a határ felé tartó utasokat, hogy inkább a Bihar megyei Érmihályfalva átkelőjét vegyék igénybe, így itt nem alakult ki hosszabb sor. Nem így a román oldalon, ahol a teherautókból és kiskocsikból álló karaván néhány kilométeressé vált, Pusztadaróc központjáig húzódott. Peténél körülbelül hatvan teher- és harminc személygépkocsi torlódott fel az átkelésre várakozva. Itt a magyar fél tegnap délben orvosolta a helyzetet, és megindult mindkét irányba a forgalom. A csanálosi és halmi átkelő tegnap délután is zárva volt, utóbbinál délután körülbelül harminc kamion várakozott. Az Ukrajna felé utazókat a határrendészet munkatársai a máramarosszigeti átkelő felé irányították. Szatmár megyében a hétfő délutáni vihar után többször riasztották a katasztrófamegelőző felügyelőséget, a megyeközpontban a kidőlt fák és leszakadt faágak több autót és házat megrongáltak, valamint a közlekedést is akadályozták. Ákos és Oláhcsaholy településeken a vezetékekre esett ágak néhány utcában áramkimaradást okoztak.
Nagyváradon több utcát és nyolc ingatlan alagsorát öntötte el a víz a hétfő esti zivatar nyomán, és részben leégett egy bútorlerakat, melybe valószínűleg villám csapott. A tűzoltóknak sikerült időben megfékezniük a lángokat. A Cazaban és az Aradi úton két kidőlt fa akadályozta a gépkocsi-közlekedést.
Letarolt erdők Hargita megyében
Hargita megyében is hatalmas károkat okozott a hétfő esti vihar, Maroshévíz környékén 34 hektár erdőt döntött le az erős szél. Codruţ Duşa, a maroshévízi erdészet vezetője szerint a szél gyökerestől tépte ki a fákat, vagy a koronájukat törte le, több ezer köbméter faanyag sérült, az állami és magánerdők egyaránt kárt szenvedtek. Bánffyfürdőn több fenyőfa a faházikókra, illetve a mellettük parkoló autókra zuhant. A kidőlt fák miatt a térségben tegnap nem működött a vezetékes-, illetve mobiltelefon-hálózat, és a villanyáram-ellátás szünetelt. Maroshévízen a szél letépte az egyik tömbház tetőzetét, amely a parkoló autókra zuhant. Galócáson mintegy kétezer köbméter fát döntött ki a vihar, melynek nyomán 350 háztartás és 13 tömbház maradt villanyáram nélkül.
Az erős szél a községháza, rendőrség, vasútállomás, iskola és óvoda tetőzetét is megrongálta. A községben tegnap délben még szünetelt a villanyáram-ellátás, s a vezetékes és mobiltelefonok sem működtek. Kovács Arthur, az Electrica villanyáram-szolgáltató vezetője szerint a térségben négy közepes feszültségű huzal, valamint 46 transzformátorállomás sérült. Hétfőn este Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen és Maroshévízen részben szünetelt a villanyáram-szolgáltatás, míg Borzontnál három órán keresztül nem lehetett autóval közlekedni az úttestre zuhant fák miatt. Ezek a vasúti közlekedést is akadályozták, Maroshévíz és Csíkszereda között egész éjjel nem jártak a vonatok, tegnap reggel többórás késéssel folytatták útjukat.
Áramkimaradások Belső-Erdélyben
Kolozs megyében 39 település maradt teljesen vagy részben villanyáram nélkül a vihar következtében. Az erős szél Dés és Szamosújvár térségében okozta a legnagyobb kárt. Szilágy megyében 17 helységben nem volt áram, mivel 26 transzformátorállomás meghibásodott, ezeket tegnap sem sikerült megjavítani. Szünetelt a villanyáram-szolgáltatás 37 Beszterce-Naszód megyei településen is. A vihar ebben a térségben szintén fákat döntött ki, illetve tetőzeteket, kocsikat rongált meg. Maros megyében tegnap 17 Szászrégen környéki és mezőségi településen nem volt áram. Laura Urcan, az áramszolgáltató szóvivője lapunknak elmondta, a megyében 10 fővonal sérült, 103 településen összesen 225 transzformátornál kellett javításokat eszközölni. A katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársa, Cristian Mureşan hadnagy szerint hétfőn este Marosszentgyörgyön kellett beavatkozniuk, ahol egy tömbház tetejéről nagyméretű pléhlemezt tépett fel a vihar, és az a magasban, függő helyzetben maradt, így félő volt, hogy valakire ráesik. A marosvásárhelyi Rovinari negyedben házra esett fát kellett eltávolítani.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.