
Képünk illusztráció
Fotó: Orbán Orsolya
„A Román–Magyar Fórum ma feljelentést nyújtott be Románia legfőbb ügyészéhez és Magyarország legfőbb ügyészéhez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyes, közméltóságot betöltő tagjai által feltételezhetően elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban, a 2026. április 12-i magyar országgyűlési választások folyamatával összefüggésben” – tájékoztatta pénteken a Krónikát a szervezet, amelynek a honlapján közzétett bemutatkozás szerint a célja „a többségi, román nemzethez tartozó állampolgárok és a magyar nemzeti kisebbséghez tartozó román állampolgárok közötti kölcsönös megismerésen és elfogadáson alapuló együttélési modell kialakítása”.
2026. április 17., 14:202026. április 17., 14:20
A lapunkhoz eljuttatott feljelentések aláírója az a Györke Zoltán, aki korábban Kolozs megye alprefektusa volt, és tisztségéből történő felfüggesztése után kétszer is visszaperelte magát az alprefektusi székbe. A közigazgatási szakember az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget egyik alapítója, többször is állást foglalt a Fidesz, valamint a most leköszönő magyarországi kormánypárt és az RMDSZ kapcsolata ellen, tavaly pedig meghívott előadó volt a Tisza-sziget nagyadorjáni táborában, ahol Magyar Péter, a vasárnapi országgyűlési választásból győztesként kikerült Tisza Párt elnöke, Magyarország leendő miniszterelnöke is felszólalt.
A Magyarország legfőbb ügyészének címzett, „a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt” tett feljelentés szerint „a nyilvánosan elérhető információk és a csatolt bizonyítékok alapján, 2026. március 23. és 2026. április 12. között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség több, közhatalmi tisztséget betöltő tagjai (parlamenti képviselők, megyei tanácselnökök, alelnökök, illetve polgármesterek) tevékenységet fejtettek ki a magyarországi választási eljárással összefüggésben. Választópolgárokat hívtak meg pártirodákba vagy önkormányzati helyiségekbe, ahol útmutatást adtak a levélszavazás módjára vonatkozóan. Utólag a kitöltött szavazási iratokat szervezetten juttatták el Magyarország külképviseleteire. A 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról rendelkezései szerint a levélszavazatot a választópolgár személyesen vagy egyéb személy általi kézbesítésével, postai úton juttathatja el a Nemzeti Választási Irodába vagy bármely külképviselethez”.
A fentiek alátámasztására a dokumentum szerint a feljelentő sajtóanyagokat, nyilvános felhívásokat csatolt, ám azt nem mondja ki, hogy konkrétan milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az RMDSZ illetékeseit.
Fotó: Román–Magyar Fórum
„A leírt tényállások megfelelhetnek a Büntető Törvénykönyvben meghatározott bűncselekmények alkotóelemeinek, például a közhivatal visszaélésszerű felhasználásának bizonyos személyek előnyben részesítése céljából, vagy a választási folyamat tisztességességét érintő egyéb bűncselekményeknek.”
Fotó: Román–Magyar Fórum
Mint ismeretes, amióta létezik a könnyített honosítás intézménye és a magyarországi lakcímmel nem rendelkező kettős állampolgárok is szavazhatnak az országgyűlési választáson, bevett szokás, hogy az RMDSZ, de akár az Erdélyi Magyar Szövetség – korábban Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt – irodáiban is le lehet adni a levélszavazatokat, onnan pedig eljuttatják azokat a ,kolozsvári vagy a csíkszeredai konzulátusra.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a levélszavazatok pártlistás szavazólapjainak előzetes összesítését.

A Fidesz-KDNP-re adták le a levélszavazatok többségét az idei országgyűlési választáson – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!