2009. január 22., 14:162009. január 22., 14:16
Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Párt alelnökének összefoglalója szerint a turizmus, fafeldolgozás, élelmiszeripar, mezőgazdaság valamint a kézművesség lehetnek azok a területek, melyek kihasználhatják a „Székelyföldi termék” márkanevet. A székelyföldi termékeknek már magyar, román és angol internetes domainnevet is lefoglaltak.
Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozásfejlesztő központ elnöke hangsúlyozta: a jelenlegi gazdasági helyzetben meg kell keresni azokat a fogódzókat, amelyek segítségével nagyobb értékesítési területet találhatnak a Székelyföldön készült termékekre.
A kezdeményezőknek szándékában áll egy díjat is alapítani, melyet a székelyföldi terméket előállító helyi vállalkozók között osztanának ki. Véleményük szerint ha sikerül egy vállalkozói mozgalmat elindítani, az kihat a polgárságra is, ugyanakkor remélik, hogy az ország más régióiban is elterjed a saját termékek népszerűsítésének és vásárlásának gyakorlata. A hazai termékek előnybe részesítésével ugyanis a gazdasági válság hatásait is tompítani lehet.
Korábbi sajtótájékoztatóján Gazda Zoltán úgy fogalmazott: a márkanév odaítélésének minőségi feltételei lennének, hogy a brand egyúttal minőségi garanciát is jelentsen. Hangsúlyt fektetnek ugyanakkor arra is, hogy a székely termék székely alapanyagokból készüljön, például a székelyföldi kolbászba ne daráljanak ír sertéshúst.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.