Hirdetés

Leszakadt a révi vízesés egyik kőtömbje, oda a látványosság

•  Fotó: Ebihoreanul.ro

Fotó: Ebihoreanul.ro

A Sebes-Körösbe zuhant egy, a révi vízeséstől 5–10 méterre található hatalmas kődarab, és jelentősen elcsúfította a turistalátványosság környezetét.

Hírösszefoglaló

2022. január 03., 16:012022. január 03., 16:01

Az Ebihoreanul hírportál beszámolója szerint a mésztufa a tavalyi év utolsó napján zuhant a folyóba. Horia Carţiş, a természetvédelmi területek ügynökségének Bihar megyei vezetője a hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy

a mésztufa vélhetően természeti okokból szakadhatott le, de annak érdekében, hogy meggyőződjenek erről, kiszáll egy szakembercsoport a helyszínre.

Hirdetés

A Maszol hírportál megkeresésére ezt egy geológus szakember is megerősítette. Azt hangsúlyozta: a mésztufa viszonylag instabil kőzet, könnyen leomlik, a mostani eset is egy természetes folyamat következménye lehet, amihez nagymértékben hozzájárulhatott az utóbbi időszak csapadékos időjárása.

Pintér István, a Bihar megyei Salvamont-Salvaspeo Hegyi- és Barlangi Mentőszolgálat vezetője a Maszol kérdésére elmondta: a vízesés melletti kilátót mielőbb el kell bontani, az ahhoz vezető ösvényt pedig le kell zárni, mert életveszélyessé vált.

A tízméteres vízesésen a kiépített és látogatható Zichy-cseppkőbarlangból kilépő patak vize zuhan a Sebes-Körös medrébe.

A vízesés és a Zichy-cseppkőbarlang a Királyerdő-hegységben, a Sebes-Körös szurdokvölgyében található. A változatos domborzati forma, a folyók, patakok és vízesések által formált vidék, a barlangok százai természetjárók tízezreit vonzza a környékre évente.

A Révi-szorosban egyébként jelenleg zajlanak a Zichy-barlang mellett található egykori menedékház felújítási munkálatai.

korábban írtuk

Mire teljesen tönkrement, elkezdődhet a Révi-szoros menedékházának újjáépítése
Mire teljesen tönkrement, elkezdődhet a Révi-szoros menedékházának újjáépítése

Elkezdődhet a révi Zichy-menedékház újjáépítése, a Bihar megyei önkormányzat ugyanis aláírta az erre vonatkozó tervezési és kivitelezési szerződést. A magyar-román határ menti projekt keretében helyreállítandó százéves épületből mára alig maradt valami.

Tavaly nyáron, mint arról beszámoltunk, a világ egyik legszebb vízesésének tartott bánsági Bigér-vízesés óriási kőtömbje szakadt le hasonlóképpen.

korábban írtuk

Leszakadt a bánsági Bigér-vízesés kőtömbje
Leszakadt a bánsági Bigér-vízesés kőtömbje

Hétfőn délután leszakadt a bánsági Néra-Beusnica-szurdok Nemzeti Parkban található Bigér-vízesés óriási kőtömbje – közölte közösségi oldalán a romániai állami erdőket kezelő Romsilva Országos Erdőtársaság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés