
Fotó: Krónika
Tiszta vizet kellene önteni a pohárba, eltörölni minden jelenlegi járványügyi intézkedést, s megalkotni egy új, időtálló és áttekinthető szabályozást – fogalmazott a Krónika Live műsorában Vass Levente.
2022. január 25., 19:072022. január 25., 19:07
Az egészségügyi minisztérium RMDSZ-es államtitkára a videópodcast kedd esti műsorának volt a meghívottja, ahol Pataky István és Rostás Szabolcs újságírók kérdezték. Vass Levente többek között beszélt arról, hogy szerinte miért olyan nagy Romániában az oltásszkepticizmus, és ezen belül Székelyföldön miért utasítják el még az országos átlagnál is nagyobb mértékben az orvostudomány eme vívmányát: szerinte a bizalmatlanság az oka, amely Székelyföldön hatványozottan érvényesül. Vass Levente ugyanakkor bevallotta, ha nem lenne jogász kollégája, aki kisegíti,
Szerinte azóta, hogy a Szociáldemokrata Párt átvette a tárca irányítását, az eddigi, hasznosnak bizonyult intézkedéseket is sikerült a sutba vágni, s felülírták a korábban kínkeservesen elért eredményeket.
Példának hozta fel az a jogszabály-tervezetet, amelyet még a járvány előtt nyújtottak be éppen a szociáldemokraták a törvényhozásba, és amely most is biztosította volna az oltások, így a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételének lehetőségét, de amióta átvették a szaktárca irányítását, saját korábbi álláspontjuknak ellentmondva megvétózták a kezdeményezést. Vass Levente szerint tiszta vizet kellene önteni a pohárba, s teljesen el kellene törölni azt az intézkedés-csomagot, ami járványügyi előírások címén az egészségügyi minisztériumban megfogalmaztak, és letenni egy új elképzelést azt asztalra, aminek az lenne a legfőbb célja, hogy a következő években várható új járványhullámokat egészségügyi szempontból kezelni tudja, ugyanakkor összhangban lenne a gazdasági élet szereplőinek és az oktatásban részt vevők elvárásaival is.
Ha ez megtörténne, nem kellene többet a járványról beszélni, szögezte le többek között a szakpolitikus.
A Krónika Live műsorát a Krónika Facebook-oldalán és a Médiatér Youtube-csatornáján lehet visszanézni.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
4 hozzászólás