Hirdetés

Lemondással fenyegetőznek a kolozsvári megyei kórház röntgentechnikusai és bábái

•  Fotó: FacebookDeputat Emanuel Ungureanu

Fotó: FacebookDeputat Emanuel Ungureanu

Ismét utcára vonultak a kolozsvári megyei kórház egyes alkalmazottai, akik állításuk szerint a vezetőség hozzá nem értése miatt nem részesültek a nekik járó béremelésben. A kórházigazgató megoldást ígér.

Kőrössy Andrea

2018. június 04., 16:322018. június 04., 16:32

Tömeges lemondással fenyegetőznek a kolozsvári megyei sürgősségi kórház röntgentechnikusai és bábái, akik azt kifogásolják, hogy az intézmény vezetősége nem hajlandó az asszisztensekével megegyező alkalmazotti kategóriába besorolni őket, így nem részesülnek béremelésben.

Hétfőn mintegy kéttucatnyi alkalmazott tiltakozott a kórház épülete előtt, majd a vezetőséggel tárgyaltak, miután múlt csütörtökön is hasonló akciót tartottak.

Hirdetés

Marcela Nemeş röntgentechnikus a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a csütörtöki tiltakozásuk nyomán az egészségügyi minisztérium írásban fordult a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatósághoz, amellyel közölte, hogy a technikusok és a bábák az orvosi asszisztensekkel megegyező bérkategóriába tartoznak. Ennek nyomán a kórház illetékesei keddre vagy szerdára ígértek választ az alkalmazottaknak.

„Azt mondták, mutassuk meg, hogy a minisztériumi felszólításban pontosan hol szerepel, hogy egy kategóriába tartozunk az asszisztensekkel. Arra kérjük Sorina Pintea egészségügyi minisztert, hogy adjon ki külön rendeletet Petru Şuşca menedzsernek, mert ő az egyetlen az országban, aki ezt nem érti meg” – fogalmazott Marcela Nemeş.

A szintén röntgentechnikusként dolgozó Adina Szabó úgy vélte, a vezetőség által szándékosan generált konfliktusról van szó, ami az illetékesek hozzá nem értését bizonyítja.

Idézet
Ötvenöt technikus és 20 bába felmondásáról beszélünk, ez az intézmény tevékenységének leállásához fog vezetni. Követeljük a vezetőség lemondását is – egyszerűbb lenne három embernek távoznia, mint 75-nek”

– magyarázta a szakember. Hétfőn a tiltakozók Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Kolozs megyei parlamenti képviselője, az alsóház egészségügyi bizottságának alelnöke kíséretében kezdeményeztek tárgyalást a vezetőséggel. Ungureanu azt nyilatkozta: az egészségügyi tárcavezető lemondását fogja kérni, ha nem képes meneszteni Petru Şuşca kórházigazgatót.

Şuşca eközben közölte: megkapta a miniszteri felszólítást, és hamarosan választ ad a tiltakozó alkalmazottaknak. „A humánerőforrás osztályon dolgozó munkatársaimmal elemezzük a helyzetet, megnézzük, hogyan tudunk béremelést adni a kollegáknak – visszamenőleg is, március elsejétől. Meggyőződésem, hogy az alkalmazottaknak is kedvező döntés fog születni” – mutatott rá a megyei kórház igazgatója.

Ungureanu és Şuşca egyébként személyes vitába bonyolódott a tiltakozók gyűrűjében. A kórházigazgató azt állította: a képviselő csak azért akadékoskodik, mert nem sikerült alkalmaztatnia feleségét a bőrgyógyászaton, az USR politikusa azonban ezt határozottan cáfolta, majd lemaffiázta az intézmény menedzserét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
Hirdetés