
Fotó: FacebookDeputat Emanuel Ungureanu
Ismét utcára vonultak a kolozsvári megyei kórház egyes alkalmazottai, akik állításuk szerint a vezetőség hozzá nem értése miatt nem részesültek a nekik járó béremelésben. A kórházigazgató megoldást ígér.
2018. június 04., 16:322018. június 04., 16:32
Tömeges lemondással fenyegetőznek a kolozsvári megyei sürgősségi kórház röntgentechnikusai és bábái, akik azt kifogásolják, hogy az intézmény vezetősége nem hajlandó az asszisztensekével megegyező alkalmazotti kategóriába besorolni őket, így nem részesülnek béremelésben.
Marcela Nemeş röntgentechnikus a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a csütörtöki tiltakozásuk nyomán az egészségügyi minisztérium írásban fordult a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatósághoz, amellyel közölte, hogy a technikusok és a bábák az orvosi asszisztensekkel megegyező bérkategóriába tartoznak. Ennek nyomán a kórház illetékesei keddre vagy szerdára ígértek választ az alkalmazottaknak.
„Azt mondták, mutassuk meg, hogy a minisztériumi felszólításban pontosan hol szerepel, hogy egy kategóriába tartozunk az asszisztensekkel. Arra kérjük Sorina Pintea egészségügyi minisztert, hogy adjon ki külön rendeletet Petru Şuşca menedzsernek, mert ő az egyetlen az országban, aki ezt nem érti meg” – fogalmazott Marcela Nemeş.
A szintén röntgentechnikusként dolgozó Adina Szabó úgy vélte, a vezetőség által szándékosan generált konfliktusról van szó, ami az illetékesek hozzá nem értését bizonyítja.
– magyarázta a szakember. Hétfőn a tiltakozók Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Kolozs megyei parlamenti képviselője, az alsóház egészségügyi bizottságának alelnöke kíséretében kezdeményeztek tárgyalást a vezetőséggel. Ungureanu azt nyilatkozta: az egészségügyi tárcavezető lemondását fogja kérni, ha nem képes meneszteni Petru Şuşca kórházigazgatót.
Şuşca eközben közölte: megkapta a miniszteri felszólítást, és hamarosan választ ad a tiltakozó alkalmazottaknak. „A humánerőforrás osztályon dolgozó munkatársaimmal elemezzük a helyzetet, megnézzük, hogyan tudunk béremelést adni a kollegáknak – visszamenőleg is, március elsejétől. Meggyőződésem, hogy az alkalmazottaknak is kedvező döntés fog születni” – mutatott rá a megyei kórház igazgatója.
Ungureanu és Şuşca egyébként személyes vitába bonyolódott a tiltakozók gyűrűjében. A kórházigazgató azt állította: a képviselő csak azért akadékoskodik, mert nem sikerült alkalmaztatnia feleségét a bőrgyógyászaton, az USR politikusa azonban ezt határozottan cáfolta, majd lemaffiázta az intézmény menedzserét.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!