
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egyik önkéntes orvosa egy korábbi székelyföldi vizsgálaton
Fotó: Gecse Noémi
Lemondja önkéntes orvoscsoportja októberre tervezett erdélyi útját a koronavírus-járvány negyedik hullámára való tekintettel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
2021. október 06., 11:422021. október 06., 11:42
2021. október 06., 11:492021. október 06., 11:49
Dr. Edvi Péter, az anyaországi szervezet elnöke szerdán szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben tájékoztatta a döntésről „Erdély gyermekeit és családjaikat”, valamint az egészségügyben dolgozó kollégákat. A szolgálat végtelenül sajnálja, hogy a járvány miatt már a harmadik alkalommal kénytelen lemondani útját. Szerintük azonban mindenkinek be kell látnia, hogy intézetről intézetre járva, egyik családból ki, a másikba be, a tevékenységük esetleg további fertőzések forrásává válhatna.
„Egyértelműen nem magunkat féltjük, hiszen önkénteseink – az orvostól az asszisztensen át a gépkocsivezetőig – valamennyien be vannak oltva kétszer is, néhányan már a harmadik védőoltásukat is megkapták. Azokat féltjük, akik nincsenek beoltva” – közölte dr. Edvi Péter.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke közölte, a kapcsolat nem szakadt meg, a már korábban vizsgált gyerekeket – a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett – április óta megint át tudják vinni Magyarországra, műtétekre. Olyan gyerekeket is, akiket ugyan önkéntes orvosaik nem láttak, de az erdélyi kollégák kérik, hogy egy kivizsgálásra vagy műtétre hozassák át őket Magyarországra. „Kívánom Erdély és Románia lakosainak, hogy a lehető legkevesebb megbetegedéssel vészeljék át az Európába éppen megérkezett negyedik hullámot, és javaslom mindenkinek, aki még nem oltatta be magát, hogy a saját, a családja, a kollégái és a közösség érdekében minél hamarabb tegye ezt meg!” – idézi a közlemény a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökének felhívását.
Dr. Edvi Péter egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Unió területén a negyedik hullám miatt újonnan megfertőződöttek közül a kórházak intenzív osztályán fekvő betegeknek csak valamivel több mint 8 százaléka olyan, aki korábban megkapta a védőoltást, és közel 92 százaléka oltatlan.
Egyébként a szervezet önkéntes orvosai először 2019-ben, a romániai bürokrácia miatt voltak kénytelenek lemondaniuk tavaszi és őszi erdélyi útjukat is, majd a 2020-ban tervezett két, és az idei tavaszi látogatás egyaránt a járványhelyzet miatt maradt el.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
szóljon hozzá!