Hirdetés

„Távol állt” a leigázás gondolata – Leleplezték Kolozsváron a Budapestet száz éve megszálló román tábornok szobrát

•  Fotó: Facebook/Gabriel Les

Fotó: Facebook/Gabriel Les

Kolozsváron Gabriel Leș román védelmi miniszter jelenlétében leplezték szerdán a Budapestet száz éve megszálló román tábornok, Gheorghe Mărdărescu egész alakos köztéri szobrát. Az eseményről a Făclia kolozsvári napilap számolt be csütörtöki számában.

MTI

2019. augusztus 08., 13:312019. augusztus 08., 13:31

2019. augusztus 08., 14:252019. augusztus 08., 14:25

Az esemény szónokai valamennyien azt hangsúlyozták, hogy a román csapatok történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy megszállták Budapestet, és menekülésre késztették a Kun Béla vezette bolsevik kormányt. Ezzel ugyanis távol tartották a kommunizmus rémét Európa szívétől.

Gabriel Leș miniszter beszédében felidézte: az 1918-as román benyomulás után a tábornokot az Erdélyben állomásozó román csapatok parancsnokává nevezték ki. Ilyen minőségében indított támadást Kun Béla bolsevik hadserege ellen, és verte vissza a Tisza vonaláig.

Hirdetés
Idézet
A végső győzelmet 1919. augusztus 4-én, a román hadsereg budapesti bevonulásával sikerült elkönyvelni”

– állapította meg a miniszter. Hozzátette: három és fél hónapon át Mărdărescu tábornok vezette a magyar főváros közigazgatását, és biztosította „a háború és a bolsevik terror által elnéptelenített város lakosságának az élelmiszert és az alapszolgáltatásokat”.

Gabriel Leș idézte Mărdărescu 1919. november 12-i kiáltványát a budapestiekhez, amelyben a tábornok bejelentette a román hadsereg visszavonulását, és közölte:

Idézet
Románia ismételten kijelenti, hogy a tiszai támadás utáni katonai intervencióját kizárólag a jogos védekezés és a katonai követelmények tették szükségessé, a leigázás gondolata távol állt tőle”.

A miniszter azt is megemlítette, hogy a háború után Mărdărescu tábornok szorgalmazta, hogy Románia kössön szövetséget Jugoszláviával, Csehszlovákiával és Lengyelországgal, ami aztán később meg is valósult.

Gabriel Leș román védelmi miniszter a szoboravatáson •  Fotó: Facebook/Gabriel Les Galéria

Gabriel Leș román védelmi miniszter a szoboravatáson

Fotó: Facebook/Gabriel Les

Ioan Aurel Pop történész, a Román Akadémia elnöke kijelentette: „Európa civilizált népei tudják becsülni a hőseiket”. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektori tisztségét is betöltő történész arról beszélt, hogy Románia a 20. században két, Európát fenyegető veszéllyel is szembeszállt.

„A román hadsereg 1919-ben a magyarországi hadjáratával a bolsevizmus és a szovjet típusú kommunizmus európai térhódítását akadályozta meg, 1944-45-ben pedig a fasizmus fölötti győzelemhez járult hozzá.

Idézet
Ezek a fegyvertények tették lehetővé, hogy Erdély jogilag és ténylegesen is a román államhoz tartozzék”

–idézte a Făclia napilap az akadémia elnökét.

A Valentin Tănase által készített szobrot a BBTE gazdaságtudományi kara előtti téren állították fel Románia Kereskedelmi és Iparkamarája kezdeményezésére, annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet Nagy-Románia megalakulásának centenáriumára tartanak.

korábban írtuk

Meneteléssel „ünnepelték” Budapest román megszállásának századik évfordulóját Bukarestben
Meneteléssel „ünnepelték” Budapest román megszállásának századik évfordulóját Bukarestben

Menetelést szervezett vasárnap délután Bukarestben a Calea Neamului szervezet annak emlékére, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre és Magyarország felszabadult a bolsevik rendszer alól.

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés