2010. április 09., 09:112010. április 09., 09:11
Több módszerrel dolgoztak, gondosan kiválasztották áldozataikat, egyedülálló, idős, rászoruló vagy alkoholista tulajdonosokra vadásztak. Kocsmákban összebarátkoztak a kiszemelt áldozattal, leitatták, majd elcsalták vagy ellopták a tulajdont igazoló iratait, s közjegyző jelenlétében hamis kézjeggyel átíratták a lakást.
A másik módszerük az volt, hogy a nagy adósságot felhalmozó tulajdonosnak kedvezményes hitelt ígértek, de a jelzálogszerződés helyett valójában az adásvételi szerződést íratták alá vele. A károsultak akkor döbbentek csak rá, hogy fedél nélkül maradtak, amikor a banda tagjai erőszakkal kilakoltatták őket. Buzsi Andrea elmondta, az elmúlt három évben összesen húsz ingatlant, 17 tömbházlakást és három magánházat szereztek meg cselvetéssel, 500 ezer euró értékű kárt okozva.
A rendőrség úgy tudja, hogy a lakások eladásából származó jövedelmet megosztották Roxana Daniela Stamate Sepsiszentgyörgyön irodát működtető, brassói közjegyzővel és a titkárnőjével. A 32 éves közjegyző tagadja a bűnrészességet, a sajtónak elmondta, nem tudhatta, hogy nem a lakások valódi tulajdonosai jelentek meg előtte, nem is gyanakodott, mert utólag sem panaszkodott senki.
A rendőrök öt sepsiszentgyörgyi és két brassói lakásban tartottak házkutatást, az ingatlanokat zárolták, hogy a végleges bírósági ítélet esetén ezek értékéből tudják kárpótolni a becsapottakat. Corneliu Câmpeanu, a Kovászna megyei rendőrség parancsnoka elmondta, a kárpótlásról a bíróság dönt, de az esetek többségében a tulajdonos írta alá az adásvételi szerződést. A lakásokat a bandatagok már továbbadták, az új tulajdonosok nem gyanúsíthatók bűnrészességgel, valószínű, jóhiszeműen vásárolták meg az ingatlanokat. A rendőrség jelenleg egy telekmaffia ügyében nyomoz.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.