
Fotó: Mediafax
2010. január 27., 08:472010. január 27., 08:47
Vasile Neagovici, a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei elnöke tegnap elmondta: 600 háromszéki egészségügyi alkalmazott iratkozott fel különböző átképzési tanfolyamokra.
Az egészségügyi érdekvédelmi szervezet a CNSRL Frăţia szakszervezettel közösen összesen 3 millió lej értékű uniós pályázatot nyert, amely két év alatt országos szinten 35 ezer alkalmazott átképzését teszi lehetővé. A tanfolyamok 480 órásak, ennek kétharmada gyakorlat. Az első képzések februárban kezdődnek, az oklevél megszerzése után a végzősök 740 lejes egyszeri támogatást is kapnak – Neagovici szerint talán ezzel is magyarázható a nagy érdeklődés.
Az egészségügyi dolgozók közül többen abban bíznak, hogy a szakképzés után másodállással tudják kiegészíteni a jövedelmüket, vagy külföldön találnak jobban fizetett munkahelyet. Több szakma közül lehetett választani, ám a háromszéki egészségügyi dolgozók körében a legnépszerűbb a panziógondnoki képesítés volt. Sokan tanulják a fodrász-, kozmetikus mesterséget, az idősgondozást és az otthoni betegellátást. A férfiak többsége az őrző-védő szakmát találta vonzónak.
Neagovici úgy tudja, a leépítések elsősorban az irodai és a kisegítő személyzetet érintik.
„A háromszéki kórházakban ugyanakkor sok a betöltetlen állás, valószínű ezeket fogják felszámolni. Kivételt képez a sepsiszentgyörgyi kórház, ahol túlméretezett az irodai apparátus és nincsenek megszüntethető, üres állások” – magyarázta a szakszervezeti képviselő. Mint mondta, a háromszéki egészségügyi rendszer súlyos szakemberhiánnyal küzd: legalább kétszer ennyi egészségügyi asszisztensre lenne szükség, mivel a jelenlegi létszámmal a váltásokat is nehezen tudják megoldani.
Az állásokat két éve zárolták, egy minisztériumi rendelet szerint a kórházak minden hetedik megüresedett helyre egy személyt alkalmazhatnak, így a nyugdíjazással és az elvándorlással riasztóan megcsappant a szakképzett ápolók száma. Szinte minden szakterületen orvosra van szükség, a mentőállomáson hét orvos, a kovásznai szívkórházban harminc szívspecialista hiányzik – hívta fel a figyelmet Neagovici.
A kézdivásárhelyi kórházban minden osztályra kellene szakorvos, pedig ott szolgálati lakást is biztosítanának a jelentkezőknek. Neagovici szerint, a kórházak decentralizációját kizárólag a gazdasági fellendülést követően lehetne megvalósítani, mert válságban veszélyes az önkormányzatokra bízni az intézmények felelősségét.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.