Hirdetés

Erdélystat: látványosan megnőtt az elhalálozások száma a tavalyi év március–áprilisi és október–novemberi időszakában

Gyakori volt a temetés. A halálozások számát tekintve a 2021-es év abszolút negatív rekordot jelentett Romániában •  Fotó: Jakab Mónika

Gyakori volt a temetés. A halálozások számát tekintve a 2021-es év abszolút negatív rekordot jelentett Romániában

Fotó: Jakab Mónika

Miközben a születések számában nem volt látványos változás az elmúlt három évben, az elhalálozások száma érzékelhetően megugrott a koronavírus-világjárvány begyűrűzése óta Erdélyben. A járvány terjedésének megállítása érdekében bevezetett korlátozások pedig a házasulandók kedvét szegték, a korábbinál jóval kevesebben mondták ki a boldogító igent.

Krónika

2022. március 11., 19:162022. március 11., 19:16

A 2020-as évhez viszonyítva 12 százalékkal, a koronavírus-járvány előtti utolsó „békeévhez”, 2019-hez viszonyítva pedig 28,8 százalékkal emelkedett tavaly az elhalálozások száma Erdélyben – derül ki az Erdélystat friss adatsoraiból. Az erdélyi statisztikai szolgálat közleménye aláhúzza:

már az előzetes adatokból megállapítható, hogy a halálozások számát tekintve a 2021-es év abszolút negatív rekordot jelentett Romániában.

Hirdetés

Ezen adatok arra utalnak, hogy a járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a Covid–19 betegségre visszavezethető halálozás (2021-ben 43 ezer covid-áldozat volt Romániában) – állapították meg az elemzés készítői.

A halálozások száma a március–áprilisi és az október–novemberi időszakban volt kiugró értékű, a „szokásos” mintegy duplája.

Az éves összhalálozás közel negyedét ez utóbbi két hónapban regisztrálták.

A 2021. évi előzetes adatok szerint a Székelyföldön 8077 halálesetet jelentettek, ez 27,8 százalékos növekmény 2019 és 13,8 százalékos a 2020-as év hasonló időszakához viszonyítva.

Közép-Erdélyben a halálozások száma 19 439, vagyis 1949 személlyel többen haltak meg 2021-ben, így a halálozások 11,1 százalékkal növekedtek az előző évhez viszonyítva. A Partiumban 18 856 halálozás történt 2021-ben, ami nagyságrendileg hasonló, 11,5 százalékos növekményt jelent. A halálozásokat tekintve a jelentős arányban magyarlakta régiókat vizsgálva hasonló trendek figyelhetők meg, mint Erdély egészében.

A születések számában nincs nagy kilengés

Eközben tavaly Romániában 179 854 gyerek jött a világra, ami 1730 fővel, 1 százalékkal múlta felül a 2020-as évet, ezzel szemben 4,4 százalékos a csökkenés a 2019-es évhez viszonyítva. Az elemzők megállapítják, az élve születéseket tekintve kisebbnek tűnnek a változások, mint a halálozásoknál.

A halálozások nagymértékű emelkedésének következtében a természetes fogyás a 2020. évi 35 ezer fővel szemben 2021-ben 46,7 ezer fő volt, ami 33,7 százalékos emelkedést jelent Erdélyben.

Székelyföldön 4963 születést anyakönyveztek 2021-ben, ez az előző évi előzetes adatokhoz képest 1,5 százalékos – tehát nemcsak az erdélyi, de az országos átlagot is valamivel meghaladó – növekedést jelent a születésekben. Ugyanakkor a 2019-es születésszámokhoz viszonyítva továbbra is jelentős (6,6 százalékos) az elmaradás Székelyföldön – mutat rá az elemzés. Közép-Erdélyben 11 859 gyerek jött a világra, ami 267 gyerekkel kevesebbet jelent a 2020-as év hasonló adatközléséhez viszonyítva, így a csökkenés 2,2 százalékos. A Partiumban a születésszám 10 856 volt, amely 0,3 százalékos egy év alatti csökkenést eredményez.

Visszaesett a házasságkötések száma

Ami a házasságkötéseket illeti, tavaly országos viszonylatban 114 189 pár mondta ki a boldogító igent, amely 40,6 százalékkal múlta felül az előző évi értéket, azonban a házasságkötések száma még mindig nem érte el a járvány előtti szintet.

Erdélyben 2021-ben 38 270 házasságot kötöttek, ami 38,1 százalékkal nagyobb az előző évi adatnál, azonban 11,6 százalékkal marad el a 2019-es „utolsó békeév” értékétől.

A házasságkötések éven belüli lefutását megvizsgálva látható, hogy míg 2020-ban a házasodási folyamatokat teljesen egyértelműen és látványosan befolyásolta a járványhelyzet, és főként az azzal járó lezárások, korlátozások, addig a 2021-es év nagyjából ismét egy, a hagyományoshoz hasonló házasságkötési mintát mutatott. A két év között az eltérés leginkább abban figyelhető meg, hogy 2021-ben a május–júniusi házassági előszezon számai még jelentősen elmaradtak a két évvel korábbitól – állapítja meg az elemzés.

A jelentős arányban magyarlakta régiók közül a házasságkötési növekmény arányában Székelyföldön volt a legmagasabb. A 2021-es évben 2550 esküvőt kötöttek Székelyföldön, ez jelentősen, 54,7 százalékkal haladta meg a 2020-as év eredményeit, és már „csupán” 6,6 százalékkal maradt el a 2019-es évtől. Közép-Erdélyben a házasságkötések száma 6 884, a növekedés mértéke 37,2 százalék volt. A Partiumban 6672 házasságot kötöttek, ez 45,8%-kal haladta meg az előző évi adatot.

Háromszor több lehetett a Covid-19-ben elhunytak száma világszerte

A hivatalosan regisztrált eseteknél háromszor több, több mint 18 millió lehet a Covid-19-ben elhunytak száma világszerte egy új kutatás szerint – számolt be róla a BBC News pénteken. A Washingtoni Egyetem kutatása 191 országban és térségben vizsgálta a valóságos globális halálozási adatokat. A halálesetek egy részét a koronavírus okozta, mások a fertőzéshez kapcsolódtak. Ennek az az oka, hogy a koronavírus-fertőzés súlyosbíthatja a már meglévő, más egészségügyi problémákat, például a szív- vagy tüdőbetegséget. Az alkalmazott mérőszámot többlethalálozásnak nevezik: azt mutatja, hogy az elmúlt években a világjárvány kitörése előtti időszakhoz viszonyítva mennyivel többen haltak meg. Ennek kiszámításához a kutatók különböző kormányzati honlapokon, a World Mortality Database, a Human Mortality Database és az Európai Statisztikai Hivatal oldalain gyűjtöttek adatokat.
A becslések szerint a többlethalálozás aránya országonként és régiónként drámai mértékben változott, de a tanulmányban kiszámított átfogó globális arány alapján minden százezer emberre 120 halálozás esett. A számítás szerint a 2020 eleje és 2021 vége közötti két évben mintegy 18,2 millió haláleset következett be a Covid-19 miatt – háromszor annyi, mint a ténylegesen regisztrált hivatalos 5,9 millió. A többlethalálozásra vonatkozó becsléseket csak a kutatás teljes időszakára számították ki, és nem hetekre vagy hónapokra, mivel a Covid-19 miatti halálozási adatok bejelentésében késések és következetlenségek vannak, amelyek drasztikusan megváltoztathatják a becsléseket – hangsúlyozzák a kutatók.
A The Lancet című folyóiratban közzétett kutatás szerint a legmagasabb arányok Latin-Amerikában, Európában és a Szaharától délre fekvő afrikai országok alacsonyabb jövedelmű országaiban voltak. De a halálozások száma néhány magas jövedelmű országban, például Olaszországban és az Egyesült Államok egyes részein is meglehetősen magas volt. A legmagasabb becsült többlethalálozási arányú öt ország között szerepelt Bolívia, Bulgária, Szváziföld, Észak-Macedónia és Lesotho. Az öt legalacsonyabb értékkel pedig Izland, Ausztrália, Szingapúr, Új-Zéland és Tajvan rendelkezett.
Haidong Wang, a tanulmány vezető szerzője, a Washingtoni Egyetem orvosi karának Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetében dolgozó tudós kiemelte, hogy a hatásos közegészségügyi döntéshozatal elengedhetetlen feltétele a pandémia valódi halálozási adatainak megismerése.
Több ország – köztük Svédország és Hollandia – kutatásai szerint a Covid-19 okozta a legtöbb többlethalálozást, ám jelenleg a helyszínek zömében nincs elegendő bizonyíték. További kutatások segíthetnek annak feltárásában, hogy valójában hány halálesetet okozott közvetlenül a Covid-19, és hányat okoztak a világjárvány közvetett hatásai – húzták alá a kutatók. A tudósok előrejelzése szerint a világjárványhoz kapcsolódó többlethalandóság a vakcináknak és az új kezeléseknek köszönhetően csökkenni fog. Ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a pandémiának még nincs vége, és a vírus új, veszélyes változatai is megjelenhetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés