
Fotó: A szerző felvétele
A válaszokon nincs miért elcsodálkozni. Maga a polgármester is azt állítja: a 2003-as döntés se elõnyökkel, se hátrányokkal nem járt a Küküllõ menti település számára. „Itt, Erdõszentgyörgyön sem érezzük, hogy várossá lettünk, mit szóljanak akkor a bözödiek, bözödújfalusiak és lóciak! Talán mintha egy kicsivel több pénzt kapnánk az államtól” – tette hozzá Tar András (képünkön). A három ide tartozó faluval 5400 fõs település arculata õt igazolja: az utak többsége még kockakövet sem látott, helyenként a járdák is hiányoznak, a fõtéri park meg semmi jelét nem mutatja a tavasz jövetelének. A padok korhadtak, helyenként hiányosak, a sétányokat benõtte a gaz, a területet körülvevõ, szocialista évekre emlékeztetõ vaskorlát pedig jócskán megkopott. Erdõszentgyörgyön még az aránylag új épületek némelyikérõl is máladozik a vakolat. Ezért viszont nem az önkormányzat okolható.
Fölöslegesen felavatott
Mind a helyi bíróság, mind az ügyészség épülete évek óta kihasználatlanul áll. A 2004-es általános választások elõtt sebtében felavatott intézmények azóta sem mûködnek. Az igazságügyi minisztérium mindkét épületet bebútorozta, õsztõl tavaszig fûti, és õrt fizet. „Ha az ígéreteim közül valamit nem sikerült beváltanom, akkor az a bíróság beindítása. Ez viszont nem rajtam múlott” – kesereg Tar András. A polgármester és az önkormányzati képviselõk most már azon gondolkoznak, hogy kérjék vissza az általuk biztosított ingatlanokat. „Az is igaz, hogy a jelenlegi helyzetben lehet, hogy azonnal visszajuttatnák az épületeket, de akkor végleg búcsúzhatnánk régi álmunktól is” – mérlegeli Tar. A csalódott politikus amiatt is fõhet a feje, hogy a polgármesteri hivatal jelenlegi székhelyét visszaigényelte a tulajdonos, így az önkormányzatnak hamarosan költöznie kell. Közben mindkét új, igazságügyi épület állaga egyre romlik. Szintén a polgármester „fekete listáján” található a bözödújfalusi tó megoldatlan helyzete, a befektetõk hiánya. Az 1989-ben vízzel elárasztott falu környékén már rég fejlõdõ turisztikai paradicsomnak kellett volna kiépülnie. Ám a néhány nyaralót leszámítva, a tó partján nyáron csak sátorozókat és horgászokat látni. Tar elsõsorban a köves út gyatra minõségében látja a helyben topogás legfõbb okát. Úgy véli, ha az önkormányzat területtel rendelkezne, már rég felépíthetett volna valamit a tó közelében. „Egy spanyol befektetõ 40 hektár földet vásárolt volna fel, hogy egy szabadidõközpontot és kempinget alakítson ki, de amikor meghallotta, hogy az emberek mennyit kérnek a földért, elállt a szándékától” – mondja a polgármester.
A helyhatóságoknak nemcsak az idegenforgalomba, de egyéb tevékenységbe sem sikerül beruházókat vonzani. A polgármester szerint szintén a túlságosan magas telekárak miatt.
A megvalósítások a következõ négy évre maradnak
Tar András pillanatnyilag a mûvelõdési házban ingyenes internetezõ helyként mûködõ információs központra és a Székelykeresztúr felé vezetõ útszaksz másfél kilométeres leaszfaltozására a legbüszkébb. A polgármester nagyobb lélegzetû kampányígéretei jelenleg elõkészítési folyamatban vannak. Svájci segítséggel nekiláttak a kórház bõvítésének. Az új részlegen gyermekgyógyászat mûködtetését tervezik. Nemsokára megkezdik a park felújítását, és amennyiben a környezetvédelmi minisztérium támogatja az önkormányzat elképzelését, másfél hektárosra növelnék annak területét. Ha az új iskolaközpont felépül, akkor a megye és a régió legnagyobb campusaként fogják számon tartani a szentgyörgyit. A terv szerint a hat ingatlanból álló épületcsoport a 24 osztálytermet, 15 tanároknak szánt garzonlakást, 300 férõhelyes kollégiumot, éttermet és klubot, illetve sporttermet foglal magába. A több mint 30 millió lejes beruházást a kormány finanszírozza, az önkormányzatnak csak a másfél hektáros területet kellett biztosítania. Szintén központi alapokból készülnek lefektetni a víz- és szennycsatorna-hálózatot a város valamennyi utcájában. Az önkormányzat 2,8 millió lejes önrészt vállalt a közel 19 milliós összköltségbõl. A beruházásból 36 kilométeren csatornáznak, és új tisztítóállomást építenek. „Ezért sem lehet egyelõre komolyabb útjavítást eszközölni. A nagyobb beruházásokhoz pedig uniós alapokra lenne szükségünk. De ehhez az önrészt is meg kell teremteni, ami már eléggé nehezen mûködik” – magyarázza Tar, aki a harmadik mandátumát szeretné megszerezni az RMDSZ színeiben. Mint mondja: már csak azért is, mert az eltelt nyolc év kevés volt a megvalósításokhoz.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.