2010. május 21., 09:462010. május 21., 09:46
Mint kiderült, a Segesd patak bal partján található dombon – ahol már évekkel korábban is érzékeltek földmozgást, melynek során négy ház összeomlott – az elmúlt napok folyamatos esőzései nyomán lefolyó víz miatt földcsuszamlás következhet be.
A prefektus rámutatott, a földmozgás miatt a part leszakadhat, és akadályozhatja a patak folyását, aminek következtében 22 ház kerülhet víz alá, ezekben több mint száz személy lakik. Marius Paşcan szerint a segesvári önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy felmérést készítsen a földcsuszamlás okáról, ezért arra kérte a megyei önkormányzatot, találja meg a módját a felmérés finanszírozásának.
Hozzátette, az ügy hordereje miatt jövő héten személyesen jelenik meg a testület ülésén, hogy elmagyarázza az önkormányzati képviselőknek a helyzet súlyosságát. Eközben a prefektusi hivatal a belügyminisztériumban próbál pénzt szerezni a parterősítési munkálatokra, illetve kormányhatározatot is kidolgoz a támogatás odaítéléséről.
Az illetékesek szerint a munkálatok értékére csupán a felmérés elkészülte után derül fény. Eközben csütörtökön Ákosfalván harminc háztartás került víz alá, miután a Nyárád folyó megáradt, illetve mezőgazdasági területeket is elöntött az ár.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.