2008. július 11., 00:002008. július 11., 00:00
Amint arról beszámoltunk, az egyházkerület egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztette Bátorit, majd egy zsinati határozattal megfosztotta palástjától, és bírósági úton kilakoltatta a parókiáról. A volt pap világi bíróságon támadta meg a zsinati határozatot, a szatmárnémeti bíróság döntése alapján pedig őt jogilag „visszaköltöztették” a papi lakba, azonban nem foglalta el egykori lakását, ahol jelenleg a hivatalban levő lelkész, Szomor Attila él. Az egyház emiatt ismét kilakoltatási pert kezdeményezett ellene a nagykárolyi bíróságon. „Felháborítónak tartom, hogy valakinek a hanyagsága miatt ilyesmi történhet egy törvényszéken – közölte Székely János, az egyházat képviselő ügyvéd. – Harmincéves pályafutásom alatt nem volt ilyesmire példa.” Bár Székely – állítása szerint – nem feltételezi, hogy a bíróság szándékosan hátráltatná a pert, az elnapolás mégis befolyásolhatja a régóta húzódó gencsi botrány kimenetelét. Az új tárgyalás időpontját ugyanis július 21-ére tűzték ki, azaz a nagykárolyi kilakoltatási perben várható jövő heti döntés utánra. A munkaügyi perben hozott döntés viszont fontos tényező lehet a kilakoltatás ügyében, mivel az egyház komoly érvként hozhatta volna fel a szatmárnémeti törvényszék ítéletét.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.