A városi szinten premiernek számító akcióba az épületben székelõ Református Kollégium diákjai is bekapcsolódtak. A Föld napján szervezett hagyományos Ki mit tud? vetélkedõt a szelektív hulladékgyûjtési akció rajtja egészítette ki. Ennek keretében minden osztály három különbözõ felirattal ellátott vedret kapott. Az egyikbe a papírhulladékot, a másikba a mûanyagot, míg a harmadikba a háztartási szemetet kell bedobni.
„Nagy a lelkesedés, fõleg a kicsik sorában. Leszámítva hat végzõs osztályt, mindenki bekapcsolódott az akcióba, mely remélhetõleg a nagyobb diákok tetszését is elnyeri” – újságolta lapunknak Bucºa Júlia, tizedik osztályos bolyais lány. Biológia tanárnõje, József Éva is elégedettségének adott hangot, mondván, hogy a diákok lelkes hozzáállása a jövõ nemzedék szemléletváltását eredményezheti. A pedagógus hozzátette: a szelektív hulladékgyûjtés ötlete már rég felmerült az iskolában, azonban a kezdeményezõk attól tartottak, hogy igyekezetük kárba vész.
Az iskola igazgatója, Bálint István, aki egyben önkormányzati képviselõ is, Bakos Levente alpolgármesterre hivatkozva igyekezett mindenkit megnyugtatni, ugyanis az elõbbi arról biztosította az iskolát, hogy a köztisztasági vállalat alkalmazottai nem fogják összekeverni a külön gyûjtött hulladékot. Ezt nyilatkozta a Krónikának is az alpolgármester, mondván, hogy a Salubriserv csak a háztartási szemetet szállítja a városi szeméttelepre, a többit a papír-, illetve mûanyagbegyûjtõknél helyezi el. „A gyerekekkel már megbeszéltük, hogy egyszer végigkövetjük a szemeteskocsit. Kíváncsiak vagyunk, hogy nem keverik-e össze a papírt és a mûanyagot a háztartási szeméttel. Különben minden igyekezetünk kárba vész” – mondta József Éva.
A kételyek eloszlatása végett lapunk Vajda Györgyöt, a Perpetuum Mobile turisztikai és környezetvédõ szervezet alelnökét kérdezte. Az egyesület vezetõje elégtétellel újságolta, hogy a zöldek kezdeményezésére a város lakónegyedeiben eddig több mint nyolcvan, kimondottan pillepalackoknak szánt, kék színû konténert helyeztek el. Bizonyos eseteket leszámítva, amikor az emberek egyebet is betuszkolnak a kuka szûk nyílásán, a konténerek valóban mûanyag palackokkal telnek meg. Ezeket egy magáncég szállítja el, és értékesíti. Egyes tömbházak földszintjére a papírhulladék gyûjtése céljából is helyeztek el hatalmas fémdobozokat. „A szelektív hulladékgyûjtés Romániában még gyermekcipõben jár, de mondhatni, hogy Marosvásárhely egy-két lépéssel az országos átlag elõtt topog” – vélekedett a környezetvédõ.
Két hónapja a megye egy másik, szászrégeni iskolájában is szelektív hulladékgyûjtés folyik. Bálint István iskolaigazgató és városi tanácsos viszont reméli, hogy a diákság példájából minél több lakó okul, ugyanakkor a hulladékbegyûjtõk is felfigyelnek rá. „Elsõdleges célunk a figyelemfelkeltés és a nevelés. Jó, ha a gyermek már ebben a korban megtanulja óvni a természetet” – szögezte le Bálint István.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.