
Fotó: Krónika
Fotó: Gönczi Ákos
Luminiţa Oprea, a cég kommunikációs menedzsere azzal indokolta a vezetőség döntését, hogy nem várhatjuk mindenben az állam beavatkozását, a legkevésbé az olyan dolgokban, amelyek rajtunk, polgárokon múlnak. „Manapság nem mehetünk ki az erdőre piknikezni, és nem léphetünk a folyóvízbe anélkül, hogy ne egy kupac pillepalackba ütköznénk. Célunk, hogy szép lassan rábírjuk a társadalmat, ne szemeteljen, hulladékait pedig lehetőleg gyűjtse szelektív módon” – hangsúlyozta Luminiţa Oprea. A Maros teljes vízgyűjtő területéért felelős vásárhelyi székhelyű vízügyi igazgatósággal közösen futó program költségvetése 90 ezer euró. Ebből egy aradi és egy marosvásárhelyi hulladékgyűjtő cég szerződtetésére is futja, amely a szemét elszállításáról gondoskodna.
A tavakra is kiterjesztenék
A cementgyár kezdeményezésének a leginkább a vízügyi igazgatóság vezetője, Dávid Csaba örül, aki elmondta, az akció sikeressége esetén azon is el fog gondolkodni, hogy szerezzen be egy műanyagprést, amellyel össze lehetne nyomni az összegyűlt pillepalackokat. Az igazgató azt szeretné, ha a programot két sűrűn látogatott tó partjára is sikerülne kiterjeszteni. Ez a Hargita megyei zeteváraljai, illetve a Maros megyei bözödújfalusi tó lenne, amelyek partján nyáridőben rengeteg turista megfordul. „Ugyanakkor jó lenne, ha végre törvény is rendelkezne a palackok leadásának körülményeiről. Van olyan ország, ahol a vásárló, amennyiben visszaviszi az üres, de nem újratölthető palackot, visszakap némi aprópénzt” – osztotta meg nyugati tapasztalatait Dávid.
Szelektív hulladékgyűjtés az iskolákban is
Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester már nem ennyire optimista a külföldi tapasztalatot illetően. Mint mondta, a szelektív hulladékgyűjtés sikere ott is elmaradt a befektetett pénzhez és reményekhez képest. „Mindez nem jelenti azt, hogy nem kell megpróbálni” – hangsúlyozta a tegnapi „kukaavatón”. Csegzi azt tervezi, ősztől Marosvásárhely valamennyi iskolájában beindítják a szelektív hulladékgyűjtést. A városban eddig mindössze két tanintézet vállalta fel ezt: a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium. Az alpolgármester véleménye szerint fontos ebben a szellemben nevelni az új nemzedéket, hátha a szülők is követik a jó példát. Másrészt a hőenergiaárak növekvő tendenciája miatt ideje volna alternatív fűtési módszereken gondolkodni, például a szemét hasznosítása révén.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.